Szeged és környéke

2019.06.15. 22:02

Fél évet csúsztak a munkálatokkal, de végre átadták Odesszát - Fotók

Eredetileg decemberben kellett volna átadniuk a felújított városrészt.

K.A.R.

Eredetileg még december közepén meg kellett volna történnie a korszerűsített Odessza átadásának, azonban áprilisban is még csak 80-85 százalékosan készült el. Akkor a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. azzal magyarázta a több hónapos csúszást, hogy a projekt kivitelezése során több, a megvalósítást gátló, előre nem látható, a szerződő felektől független akadály merült fel.


Így június második hetére helyezték át a műszaki átadás időpontját, ami a napokban sikeresen megtörtént, ezért szombaton ünnepélyes keretek között, egy családi nappal összekötve vehette birtokba a több mint 4 ezer odesszai a városrészt.

 

A Suhancok táncra perdültek szombaton a felújított Odessza átadóján. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


Botka László polgármester közölte: 900 millió forintból – melyből 820 millió uniós forrás – új zöld területeket, jobb járdákat és sétányokat, játszótereket, sportpályákat, kültéri fitneszparkot, akadálymentesített buszmegállókat, kerékpártárolókat és korszerű világítást kaptak a lakótelepen élők, illetve a közelben lévő piacot is renoválták.  


Ültettek még 110 fát és 4700 cserjét, viszont a fahíd, melyről megírtuk június elsején, hogy balesetveszélyes, nem lett sokkal biztonságosabb. Mindössze két keskeny drótkötelet húztak ki az oszlopok közé. Az átadón a városvezető azt is elmondta, hogy 40 millió forint önkormányzati forrásból 5-5 gép írtja hétvégén a szúnyogokat, amiért tapsot kért magának a jelenlévőktől.




 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!