Szeged és környéke

2019.08.14. 09:48

Fele annyi alma sem lesz, mint tavaly, és Európa többi részén sem jobb a helyzet

A tavalyi rekord hazai almatermés után idén jóval kevesebbet szüretelhetünk, így nem kerülhető el az áremelkedés. Mértéke függ az ipari és az étkezési alma arányától és attól is, meddig tart ki a 2018-as készlet.

Kovács András

– Tavaly 900 ezer tonna termést hoztak az almafák Magyarországon, a kedvezőtlen időjárás miatt ennek idén körülbelül felére számíthatunk – mondta a múlt héten Fórián Zoltán agrárközgazdász. A szakértő szerint a terméscsökkenés, akárcsak a meggy esetében, áremelkedést hoz.


A 80 ezer hektáros hazai gyümölcsterület egyharmadát elfoglaló almánál nagy a terméshullámzás, az idén várható az elmúlt 5 év átlagánál is negyedével alacsonyabb.


– Egész Európában és a konkurenciának számító lengyeleknél is ez a helyzet, fele termés várható csak, és ez azt jelenti, együtt fognak mozogni az árak, természetesen felfelé – hangsúlyozta a szakember.

 

Elsősorban az időjárás a felelős a gyengébb hozamért, az aszályos tavasz, majd a hűvös idő, és a kevés fény a virágok kötésénél, de volt jég, óriási eső, vihar és erős UV-sugárzás is. Persze tény, a csúcstermés utáni évben kicsit mindig gyengébben teljesítenek a fák, de szerinte nem ennyire. Elavult az almaültetvény szerkezete, csaknem háromnegyede a régi kézimunkaigényes és csak a többi a modern, támrendszeres, védőhálós, öntözött intenzív. Az utóbbiak zömmel étkezési almát produkálnak, ezzel is függ össze, hogy a hazai termés kétharmada léalmának megy.

Tavalyi magyar alma még ma is kapható, folyamatos a kitárolásuk a hűtőházakból és az egyik Mars téri piaci árus szerint szeptemberre is marad belőle bőven. A 2018-as rekordtermés miatt idén újra kellett indítani a léüzemeket, egyszerűen esély sem volt arra, hogy étkezésiként értékesítsenek minden jó minőségű almát. Tavasszal a szegedi Mars téren bőven 200 forint alatt is gyönyörű gyümölcsöt kínáltak, mostanra ez már 250-re emelkedett.

Juhász Józsefné és Keszei Tímea a Mars téren. Még tart az almabőség. Fotók: Török János

A piacon egymás mellett van az idei és a tavalyi alma és hozzá választékbővítésnek a lengyel import.


– Egységáras, így lehet vegyesen is szedni a zacskóba – mondta Keszei Tímea. Juhász Józsefnét nem is kell biztatni. – Mindig itt vásárolok, szép az alma, sokféle van belőle és eddig a minőségben sem kellett csalódnom – dicsérte a portékát a vevő.

 

– A mennyiség mellett a minőséggel is gondok lehetnek, elég sok a jég- és a fagykárral érintett ültetvény, különösen a gála fajtából sérült sok alma

– mondta Apáti Ferenc. A gyümölcs terméktanács, a FruitVeB alelnöke szerint bár a kisebb termés magasabb árakat feltételezne, a drágulás mértéke kérdéses. A nyári alma piacát befolyásolja, hogy még a tavalyi olcsó idared típust veszik, a későbbi árat pedig az, hogy az Európai Unióban várt bő 10 millió tonnán belül mekkora lesz az étkezési és mekkora az ipari alma aránya.




 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!