Szeged és környéke

2015.10.11. 20:16

Felmérik a magyar lakásviszonyokat

Országos felmérés tárja majd fel a háztartások lakáskörülményeit október 10. és november 30. között Miben élünk? - Lakásviszonyok 2015 címmel.

Munkatársunktól

Az adatfelvételt a KSH végzi. 

Csongrád megyében a KSH munkatársai Algyő, Ásotthalom, Baks, Balástya, Csongrád, Deszk, Felgyő, Hódmezővásárhely, Kistelek, Kiszombor, Makó, Mórahalom, Nagyér, Pusztaszer, Sándorfalva, Szeged, Szentes, összesen 17 település 876 háztartását keresik fel. 


– A felmérés az ország közel 500 településén 20 ezer véletlenszerűen kiválasztott háztartást érint – tudtuk meg Kocsis-Nagy Zsolttól, a KSH szegedi főosztályának vezetőjétől. Az összeírók megkérdezik, mennyire elégedettek az emberek a lakásukkal, környezetükkel, milyen okból, hogyan változtattak lakást az elmúlt években, milyen terveik vannak a közeljövőben. A felmérés kiterjed a háztartások lakáskiadásaira és -fenntartási problémáira, a korábban felvett lakáshitelekre és az igénybe vett támogatásokra is. A kérdésekre kétféle módon lehet válaszolni: a kérdező személyes közreműködésével vagy interneten. A háztartásokat felkereső kérdezők hivatalos igazolvánnyal, illetve megbízólevéllel rendelkeznek. 


Az adatokat a KSH bizalmasan kezeli, felhasználásuk összesítve, egyedi azonosítás nélkül történik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!