Szeged és környéke

2015.01.30. 20:40

Félmilliót ér az újszülött vére – de kinek?

Szeged - Felesleges több száz ezer forintért eltároltatni az újszülött köldökvérét – állítja az őssejt-transzplantáció hazai specialistája. Egyetlen magyarországi műtét történt eddig – akkor sem a saját mintáját kapta meg a beteg. Pedig az őssejtekkel többféle betegség gyógyítható – ha közösségi bankokban tárolnák a mintákat, még hasznukat is lehetne venni az orvoslásban. <br>Csongrád megye

Timár Kriszta

 Nem nyilatkoznak

Magyarországon a szülők 8-10 százaléka dönt az őssejtek levétele és tárolása mellett. Szerettük volna megtudni, Szegeden havonta hány szülésnél kérik ezt, erre vonatkozó adatokat azonban nem tudtak adni a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, ahol egyébként nyilatkozni sem akart senki a témában.

Milliárdos üzletággá vált Magyarországon az őssejtlevétel és -tárolás. Ma már minden kismama találkozik az ajánlattal: tetesse el az újszülöttje köldökvéréből származó őssejteket, így gondoskodva a gyerek jövőjéről, ha valamilyen betegség miatt szükség lenne rá.

Több száz ezer forintos költségbe verik magukat a szülők, sokszor hitelt is igénybe véve, csak hogy megnyugtassák lelkiismeretüket. Teljesen feleslegesen – állítja az őssejt-transzplantáció hazai specialistája.

Soha nem a sajátját kapja

– Az őssejteket valóban sok mindenre fel lehet használni a gyógyításban, évtizedek óta mi is használjuk ezeket rosszindulatú vérképzőszervi megbetegedések, csontvelő-elégtelenség, illetve öröklött immunológiai vagy hematológiai betegségek esetén. Csakhogy a páciens soha nem a saját őssejtjét kapja meg – mondta el [namelink name="Kriván Gergely"], a fővárosi Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa. Ennek egyébként nagyon egyszerű oka van: főleg genetikai eredetű problémákat gyógyítanak őssejttel, ami a beteg hibás génszerkezetet hordozó saját őssejtjeivel nem lehetséges.

– Magyarországon még egyetlen műtétet sem végeztünk saját őssejttel. A több mint 40 átültetéshez minden esetben nemzetközi őssejtbankból vásároltunk mintákat – mondta az osztályvezető.

Miskolci kislány

A Magyarországon levett és saját célra őrzött őssejtmintákat a Szent László Kórházon kívül Miskolcon használhatják még fel. Ott történt 2010-ben az első ilyen műtét: egy másfél éves, leukémiás kislányba ültették be a testvére köldökzsinórvéréből kinyert őssejtet, amelyet a KRIO Intézet tárolt. A cég 2004 óta végez őssejttárolást, tizenegy év alatt ezenkívül tájékoztatásuk szerint még két olyan sikeres őssejtbeültetés történt, amelyhez a náluk tárolt mintákat használták fel. A CryoSave-nél, a másik nagy őssejtbanknál azt mondták, náluk eddig 15 felhasználás történt. A magyarországi őssejtbeültetésekért felelős szakember azonban csupán a miskolci kislány esetéről tud, vagyis a többi említett műtét valószínűleg nem Magyarországon zajlott.

Fotó:

Folyékony nitrogénben tárolják az őssejteket a szegedi belgyógyászati klinikán. 2009 májusában nyílt meg az őssejt-transzplantációs részleg, ahol a betegektől levett őssejteket használják gyógyításukhoz. Archív fotó: Karnok Csaba
Kriván Gergely szerint mindez jól mutatja, hogy milyen óriási üzlet ez – csak éppen nem a családoknak. – A szülőket nem tájékoztatják a cégek arról, milyen valószínűséggel segíthet majd a saját őssejt a gyereken. Ha a lottószelvényt is 300-500 ezer forintért árulnák, valószínűleg senki nem venné meg. Hiszen a lottóötös esélyével mindenki tisztában van, a köldökvérőssejtek felhasználási esélyéről azonban nem kapnak valós tájékoztatást. Minden nemzetközi szakmai fórumon az hangzik el, hogy erre nincs szükség. Ráadásul az sem mondható, hogy teljesen ártalmatlan, hiszen ahhoz, hogy a köldökzsinórban sok vér legyen, azt hamar el kell vágni. Vagyis az újszülöttől veszünk el vért, hiszen az normális esetben még a testébe kerülne.

Közösségi bank kellene

Mivel a magánintézetekben tárolt őssejteket csak saját célra lehet felhasználni, a minták lényegében teljesen haszontalanok, miközben egyébként rengeteg betegség gyógyítására alkalmasak lennének. Kriván Gergely szerint a vérbankhoz hasonló közösségi őssejtbankokat kellene inkább létrehozni, ahonnan bárki számára felhasználhatók lennének a minták. Akár felnőtt számára is – csak akkor több kell belőle.

– Őssejtet egyébként nem csak a köldökzsinórvérből lehet kinyerni – tette hozzá a szakember. – Később is le lehet ezeket venni, ezért erkölcstelennek tartom, hogy egy egyedülálló lehetőség elszalasztásával riogatják a szülőket, ha nem gondoskodnak erről a születés pillanatában. Attól még lehet gondos szülő valaki, hogy nem enged a reklám és a celebek által diktált trend nyomásának, és nem vesz igénybe egy olyan szolgáltatást, amelyre jó eséllyel soha nem lesz szüksége. Vagy ha igen, nem ennek köszönhetően gyógyítják meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!