Szeged és környéke

2017.10.16. 19:21

Filharmónia: öt koncertet kínálnak a Tisza-bérletben

Az öt szegedi hangversenyből álló sorozatot november 21-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nyitja Hamar Zsolt vezényletével, jön majd Miklósa Erika is.

A Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója, Szamosi Szabolcs ismertette a Tisza-bérlet új évadát: az öt szegedi hangversenyből álló sorozatot november 21-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nyitja Hamar Zsolt vezényletével, valamint Suren Bagratuni gordonkaművész közreműködésével a nagyszínházban. Idén is megrendezik a hagyományos karácsonyi koncertet: december 20-án a Szegedi Kamarazenekar Kosztándi István koncertmesterrel és Bálint János fuvolaművésszel ad elő Vivaldi- és Mendelsshon-műveket. A Tisza Hotelben február 12-én a Liszt Ferenc Kamarazenekarral fellép Miklósa Erika operaénekes, majd március 25-én az Óbudai Danubia Zenekar Stanislav Kochanovsky vezényletével és Tomoki Sakata zongoraművésszel Rachmaninov-műveket játszik a színházban. Végül április 26-án a szegedi szimfonikusok és a Vaszy kórus Gyüdi Sándor vezényletével Bach Húsvéti és Mennybemeneteli oratóriumát adják elő a rókusi templomban.


A színigazgató a szimfonikusok művészeti vezetőjeként megerősítette: az új bérlet nem vonja el a Fricsay- és a Vaszy-bérlet közönségét, sőt gazdagítja a város zenei életét. Száz Krisztina, a Filharmónia szegedi irodájának vezetője az ifjúsági koncertekről elmondta: egyre több Csongrád megyei kisebb településre viszik el a komolyzenét, szegedi közép- és általános iskolások is számos alkalommal találkozhatnak nemcsak a zenével, hanem a hangszerekkel is.


A Filharmónia újraindította a televíziós karmesterversenyt Maestro Solti néven: szombattól az M5-ös csatornán lehet követni a 186 jelentkezőből kiválogatott 40 elődöntős produkcióit, akik közé Cser Ádám szegedi születésű karmester, zeneszerző is bekerült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!