Szeged és környéke

2019.09.06. 19:19

Folytatódnak a fejlesztések

J.Z.

– Rendkívül aktív öt év van mögöttünk. Soha nem volt a megyei önkormányzat ilyen közel a települési, polgármesteri szinthez. Büszke vagyok arra, hogy ebben a ciklusban mind az 58 Csongrád megyei település tudott pályázni terület- és településfejlesztési forrásokra. A folyamatban lévő pályázatokkal együtt, végül 35-40 milliárd forint érkezik a térségbe – nyilatkozta Kakas Béla a Délmagyarországnak. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke az elmúlt öt évre visszatekintve azt emelte ki, hogy a beruházások 60 százaléka a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést szolgálta, de a csapadékvíz-elvezetésben, a megújuló energia hasznosításában és a zöld gondolkodásban is előre léptek a települések. Mindez csak a megyei és a helyi önkormányzatok szoros együttműködésével, együttgondolkodásával lehetett elérni – hangsúlyozta Kakas Béla.


A Csongrád Megyei Közgyűlés utolsó, cikluszáró záró ülése a számvetésről szólt. Arról a munkáról, amit a bizottságok, a tanácsnokok, az önkormányzati tulajdonú cégek és alapítványok végeztek. Nagy volt az egyetértés a képviselők között. Pártpolitikai viták nélkül, egyhangúan fogadták el az előterjesztéseket. Többek közt arról döntöttek, hogy a közgyűlés támogatja és szorgalmazza a szentesi Dr. Bugyi István kórház fejlesztését, mert ez az egészségügyi intézmény látja el Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részének betegeit és a II. Rákóczi Ferenc laktanyában dolgozó magyar és külföldi katonákat is.


Népegészségügyi szempontból a szálló por okoz problémát a megyében. Az egészségügyi beszámoló szerint 2017-ben, a szálló por koncentrációja 39 napon lépte át az egészségügyi határértéket, 5 esetben pedig a riasztási értéket. A parlagfű is gondot okoz. Az elmúlt három évben emelkedett pollenszórás intenzitása, ezért október végéig számíthatunk allergiás tünetekre. Ősszel folytatódik a lányok HPV elleni oltókampánya, de a képviselői hozzászólásokban az is felmerült, hogy meg kellene vizsgálni, miként lehetne ezt, a fiúkra is kiterjeszteni. A bárányhimlő elleni védőoltás kötelező lesz, és influenza elleni oltóanyagból is el van látva a megye.

35-40 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a megyei településekre. Fotó: Kuklis István

35-40 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a megyei településekre. Fotó: Kuklis István

A megyei önkormányzat gazdálkodása az első félévben kiegyensúlyozott volt, likviditási probléma nem merült fel. Bár a ciklus véget ért, a fejlesztések nem állnak le. Az önkormányzat nyáron új bölcsődei férőhelyek létesítésére pályázott, hamarosan 3,2 milliárd forintot fordíthatnak majd erre a célra. A csapadékvíz-elvezetés fejlesztése is folytatódik az ötezer főnél kisebb településeken. A támogatási kérelmet ősszel nyújtják be és csaknem 2,5 milliárd forint jut majd erre a célra. A Mezőhegyes és Csanádpalota közötti kerékpárút is megépülhet, a Csongrád megyei szakaszára 1,1 milliárd forintot költenek. A képviselők arról is döntöttek, hogy 200 ezer forinttal támogatják az Ágota alapítvány adventi rendezvénysorozatát és a Platán Sport Közhasznú Egyesületnek adják térítésmentesen használatba azt a szegedi, Lechner téri irodát, amit korábban a sportszövetség vett igénybe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!