Szeged és környéke

2009.08.06. 23:05

Forró Judit: Adrenalin folyik az ereimben

Szeged - A Szegeden felnőtt Forró Judit máig az egyetlen magyar női gokart bajnok a fiúk mezőnyében. Később az együléses versenyautókban is sikeresen szerepelt: Angliában és Olaszországban Fisichellával és Trullival rótta a köröket. Manapság ejtőernyőzést oktat, és immár világrekorder freeflyer.

Horváth Levente

– A hétköznapokban nem cikázok a sávok között, nem füstöltetem a gumikat, csak hogy megmutassam milyen jó sofőr vagyok. Mindennek megvan a maga helye, a versenyzés a pályákra való – vallja Forró Judit, aki máig az egyetlen nő, aki nyerni tudott a fiúk között a magyar gokart bajnokságban.

– Gyerekkorom óta szükségem van az izgalomra, a vér mellett adrenalin folyik az ereimben. Néhány éve rákaptam az ejtőernyőzésre, mindig is érdekelt milyen lehet a szabadesés. 2002 januárjában ugrottam először Ausztráliában. 40 fokos hőségben a korallzátonyok fölött ugrottunk ki a gépből és a tengerparton landoltunk. Négy nap alatt 11 tandemugrást vállaltam be, néhány hónappal később pedig már saját licencem volt – vallotta meg.

A szőke szépség több mint 15 évvel ezelőtt is a címlapokra került, akkoriban autós sikereitől volt hangos a sajtó. A kilencvenes évek közepén már mindenki úgy beszélt Juditról, mint egy együléses formaautós karrier várományosáról. Pedig a benzingőz csak 10 évesen csapta meg.

Forró Judit, a műkincsgaléria

Forró Judit, a műkincsgaléria vezetője.
Fotó: Segesvári Csaba

– A babákat sohasem gyűjtöttem, igaz, matchboxom se volt. A Moncsicsit ellenben nem tudtam megunni, ez volt a kedvenc játékom. Először 10 évesen ültem motorra, Kesjár Csaba unokaöccse, Janó mögé. A Szegedhez közeli tanyájukon töltöttük minden szabadidőnket. Amikor Csaba meghalt, az édesapja a fia emlékére egy gokartiskolát indított Kecskeméten, ide iratkoztam be – beszélt a kezdetekről Judit.

Szolnokon született, 6 évesen költözött az édesanyjával Szegedre. A Zápor-tó közelében, a Pentelei soron laktak, a töltéshez legközelebb eső tízemeletesben. Innen járt a gokartedzésekre és a versenyekre. Amikor 18 évesen leérettségizett, már számos sikerrel büszkélkedhetett. A junior bajnoksággal párhuzamosan a felnőttek között is nyomta a gázt, sőt a nemzetközi mezőnyben is bizonyította tehetségét – későbbi Forma–1-es pilótákkal, Fisichellával és Trullival is versenyzett –, ’94-ben pedig a felnőtt magyar bajnoki címet is besöpörte.

Forró nyomon: Szegedtől Silverstone-ig

– El kellett döntenünk, hogy van-e értelme a gokartból versenyautóba ülnöm, ezért Silverstone-ba repültem egy háromnapos tesztre. Mondanom sem kell, egyedül voltam lány a sok tehetséges fiatal között, mégis toronymagasan előztem meg mindenkit. A szakemberek látva a teljesítményemet, arról győzködték apukámat, hogy versenyautóba születtem – mesélt első együléses kalandjáról Judit.

Ma már a levegőben száguld az egykori  gokartbajnok. Fotó: DM/DV

Ma már a levegőben száguld az egykori gokartbajnok.
Fotó: DM/DV

Rengeteg ismert pilótával versenyzett, a kolumbiai Juan Pablo Montoyával kifejezetten baráti kapcsolatot ápolt. Az előrelépéshez a brit F3-as bajnokságban kellett volna indulnia, ez azonban többszörös költséget jelentett volna, így a menedzseri feladatokat is ellátó édesapjával, Forró Tamással, a Nap Tv akkori sztár-műsorvezetőjével úgy döntöttek: az MGF-kupában versenyeznek tovább.

Ugrás a semmibe

Forró Judit nemcsak a versenypályán, de a levegőben is maradandót alkotott: világrekorder freeflyernek vallhatja magát. – 20 nő alkotta azt a formációt, amely a valaha épült legnagyobb volt a világon. 5500 méterről ugrottunk ki két repülőgépből, és 50 másodpercünk volt arra, hogy fejjel lefelé zuhanva felvegyük az alakzatot. 250–300 kilométer/órás szabadesés közben kellett összekapaszkodnunk. A kilencedik ugrásra sikerült az előző, 18 fős rekordot megdöntenünk – magyarázta a kalandvágyó amazon.

A végzetes baleset

Közben Juditra a szerelem is rátalált. Oktatói állást kapott Silverstone-ban – nyolc évig itt dolgozott –, ahol az első munkanapján ismerte meg későbbi férjét, a szintén autóversenyző Jamie Huntert, akivel ’98-ban össze is házasodtak. – Egy évig még magam is az egyik autó volánjánál ültem, de aztán felhagytam a versenyzéssel, és csapatfőnök lettem. A 2000-es év nagyszerűen sikerült, hiszen Jamie lett a bajnok, és a csapatversenyt is megnyertük. Rá egy évre azonban minden rosszra fordult, autóbalesetben elhunyt a férjem, én pedig teljesen leszámoltam az autósporttal – mondta el Judit.

A baleset egy Leicester környéki háromsávos autópályán történt. Judit vezetett – egy spanyolországi nyaralásból tartottak haza –, amikor az utas felőli oldal egy kamion alá került. Az ütközés pillanatában a két jármű között mindössze 18 kilométer/óra sebességkülönbség volt, Jamie mégis belehalt sérüléseibe.

Újra itthon

Judit 2003 szeptemberében tért haza, azóta édesapja műkincsgalériájában dolgozik. – Lényegesen kevesebbet konyítok a művészetekhez, mint apu. Inkább a marketinggel, a napi feladatokkal foglalkozom. A XIX–XX. századi magyar festészet a fő profilunk, többek között Munkácsy-, Rippl-Rónai- és Czóbel-festmények is találhatók nálunk. Bútorokkal, lámpákkal, szobrokkal, üvegtárgyakkal is foglalkozunk, akár egy teljes lakást is be lehet rendezni az itteni darabokból.

– Apuval – mint két Kos – olykor fejjel megyünk egymásnak, mégis nagyon jól megértjük egymást. Anyu 6 éve visszaköltözött Szegedre, amikor csak tehetem, utazom hozzá. Anélkül viszont nem telik el nap, hogy legalább két órát ne beszélgetnénk, igazi lelki társai vagyunk egymásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!