Szeged és környéke

2019.06.30. 13:20

Főzőverseny és 4000 palacsinta az újszentiváni falunapokon

Huszonhetedik alkalommal rendeztek falunapokat Újszentivánon, ahol szombaton marhapörkölt-főző versenyt rendeztek. A győztes titka az volt, hogy két tűz között főzte az ételt.

– Este tíztől másnap reggel hétig polgárőr volt, aludt két órát, most szakács, majd evés után beéneklünk, skálázunk és fellépünk, este pedig bulizunk a 3+2-vel – sorolta Berg Henrikné, az Újszentiváni Hagyományőrzők Körének tagja férjének programját, aki a XXVII. Újszentiváni Falunapok marhapörköltőzfő-versenyén is megmérettették magát.


Szenczi Viktória szervezőtől megtudtuk, 12 csapat nevezett. A szatymazi Rácz László, amatőr királyi szakács és segítője, Kálmán Balázs kivételével mindannyian helyiek voltak.

Főzőverseny és 4000 palacsinta az újszentiváni falunapokon - Galéria

A sportpálya szélén sorakozó bográcsok mögött két helyről szállt fel füst, ami azt jelezte, ott nem pörkölt készül. – Mi azért nem indultunk, hogy másnak is esélyt adjunk. Mert ha nevezünk, biztos megnyerjük, az meg unalmas lett volna – magyarázta Babarczi Zsolt, aki különleges fűszerezésű grill- és hagyományos kolbászt, marha hátszínt, csirkét készített grillen, előételként pedig tetemes mennyiségű tatárbifszteket fogyasztott csapatával, amivel vastagon kenték a fokhagymával alaposan bedörzsölt, megvajazott pirítóst. A húsok mellé lángost is készítettek, de ezt is cifrázták, a sima mellett pikáns sonkás-juhtúrós töltött lángost is sütöttek.


Közben kitartóan rotyogtak a pörköltek, így feltettük körkérdésünket: melyiknek mi a titka. Rácz Laci bácsi azt mondta, csak azt kell beletenni, ami bele való, semmilyen fűszert nem szabad túlzásba vinni, mert elveri egyik a másik ízét. Ennél is frappánsabb volt az íjászok csapatának főzője, Nieszner György. – Alulról az égőfejjel, felülről pedig pörkölővel adtuk neki, így két tűz között főtt a pörkölt, ezért lettünk mi kész leghamarabb – magyarázta a mester.

Főzőverseny és 4000 palacsinta az újszentiváni falunapokon - Galéria

Míg a főzők a pörköltet kavargatták, a pálya túloldalán a palacsintakirályként elhíresült plébános, Gyenes Csaba irányításával 40 sütőben, négy ember 4000 palacsintát készített. – Csak úgy sütögetünk – viccelődött a plébános, miközben egy hatalmas konyhát vivő séfet megszégyenítő módon irányította a csapatát. 2011-ben 48 serpenyőben sütött palacsintát egyszerre az akkor még zsombói plébános. Gyenes Csaba ezzel új magyar rekordot állított fel: a zsombói iskola udvarán 20 percen keresztül zsonglőrködött a serpenyőkkel. Zsonglőrködésre most nem volt szükség, folymatosan készült a lekváros és kakaós ízesítésű édesség.


Az I. Szentiváni marhapörkölt-főző versenyen a zsűri döntésének értelmében a legjobb pörköltet az Újszentiváni Íjászok készítették, második helyen az Ökörpöri Kör, a dobogó harmadik fokán pedig a Faktum Mindent Bele nevű csapat végzett. A különdíjat a Hagyományőrzők Köre vihette haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!