Szeged és környéke

2007.04.13. 16:19

Gátlástalanul építik a hulladékhegyeket

Szinte minden település szabálytalanul működteti a hulladéklerakóját – derült ki a környezetvédelmi hatóság ellenőrzése nyomán. Szegeden a környezetgazdálkodási kht. egész évben járőrözik – kis pénzből, kevés sikerrel. Tegnap is égett az illegális gyálaréti szemét.

Dombai Tünde

Egy hónapig járta az országot a zöldkommandó, amelyet az illegálisan lerakott német szemét miatt hozott létre a minisztérium. Az „eredmény" megdöbbentette az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (Ati-KTVF) munkatársait. 109 helyet ellenőriztek Csongrád megyében, közöttük 28 olyan egykori önkormányzati hulladéklerakót, melyeket fél éve be kellett volna zárni, hiszen helyettük épült meg a nagy depó a szegedi Sándorfalvi úton. Szinte mindegyik működik tovább, engedély nélkül – összegzett Szilágyi Tamás, az Ati-KTVF hulladékgazdálkodási osztályvezetője.

Szeméthegy egy nap alatt

Az első kupac szemét felszabadítja a gátlásokat. Annak, aki másodiknak érkezik, kisebb a lelkiismeret-furdalása – foglalta össze a szemetelés pszichológiáját [namelink name="Szabó Ferenc"]. Így eshetett meg nemrégiben, hogy az újszegedi víztorony lábánál nyolc óra alatt kétszázötven köbméter szemetet hordtak össze a környékbeliek. A nap végén a környezetgazdáknak fegyveres őröket kellett bevetniük, hogy megállítsák a halmozást.

Különösen súlyos a helyzet a szakember szerint Mórahalmon és Bordányban, ahol az önkormányzat engedélyével hordanak építési törmeléket az immár engedély nélküli lerakókra. Fábiánsebestyénben és Mindszenten abszolút szabálytalan módon a derítőkből kiszippantott szennyvizet is a bezáratott szeméttelepre nyomatják. Ezt az eljárást évek óta tiltja a hatóság, ám Szilágyi Tamás úgy látja, nagy úr a megszokás.

Több száz köbméternyi vegyes hulladékra bukkantak az ellenőrök Bakson, Szentesen rengeteg gazdátlan építési törmelék okoz gondot.
Az osztályvezető szerint maguk az önkormányzatok sincsenek tisztában azzal, hogy felelősek a megszüntetett szeméttelepek zárva tartásért, őrzéséért, elkerítéséért. A területükön lerakott illegális szeméthegyeket is nekik kell felszámolniuk.

Vissza a német feladónak

A 4100 tonnányi bálázott német szemétből eddig 2025 tonna visszaszállításáról egyezett meg a baden-württembergi és a bajor társhatóságokkal a környezetvédelmi minisztérium. A balástyai és a mindszenti bálákról még vitatkoznak. Az is elképzelhető, hogy hazai hulladékégetőben semmisítik meg, és kiszámlázzák a tonnánként öt-tízezer forintos költséget a németeknek. A szemetet importáló négy magyar cég közül egyre már 14 millió forintos bírságot szabott ki a hatóság, a rendőrségi eljárásba 17 gyanúsítottat vontak be.

Az illegális szemetelők ellen a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. egész éven át járőrszolgálatot működtet. Kevés pénzből, évente mindössze 20 millió forintból két emberük igyekszik tetten érni a vétkeseket. Egy feljelentés akár 300 ezer forintos bírsággal járhat. [namelink name="Szabó Ferenc"], a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ügyvezető igazgatója szerint kétszázmillió forintba kerülne megszüntetni a több tucat illegális lerakót.

Ráadásul a vállalkozásoknak nem kötelező szemétdíjat fizetni, ezért megspórolják ezt a költséget. Nagy valószínűséggel ők termelik újra a legnagyobb telepeket, mint a bezáratott szőregi, algyői és gyálaréti önkormányzati hulladéklerakó.

Tegnap megnéztük a gyálaréti illegális szeméttelepet a szabályos lerakó szomszédságában. Halomban a pillepalackok, a különféle törmelékek, autóalkatrészek, egy lakásra való bútorszerűség. Ottjártunkkor förtelmes bűzzel égett a domb gyomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!