Szeged és környéke

2019.08.14. 14:15

Gépészmérnök kútja őrzi a kiskacsát

Itt most az történhetett, hogy a Szent István téren, ami a kisgyermekes szülők egyik népszerű ta­­lálkozóhelye, valamelyik gyer­­mek elveszthette a képen lát­­ható sárga kis plüsskacsát, amit a megtaláló jól látható, de mégis biz­­tonságos, védett helyre akart kitenni, ami jól sikerült neki.

A. T. J.

A célra kiválóan választotta ki Zsigmondy Béla szobrát, aki va­­lószínűleg egy kutat tart a kezében, hiszen köztudomású és a tábláról is leolvasható, hogy Zsigmondy gépészmérnök volt, a legtöbb alföldi artézi kút fúrója.

A mester pontosan gépész­mér­nök, hídépítő, a mélyfúrá­­si technika kiváló szakértője volt, több artézi kút építője. Hód­­mezővásárhely volt az első város, amely artézi kutat fúratott 1880-ban, amit több alföldi város követett: Békéscsaba, Mezőtúr, Nagyszalonta, Szarvas, Szeged, Szentes. Zsigmondy elismert tekintéllyé vált talajfúrások terén, ő oldotta meg az 500 méternél mélyebb fú­rások technikai problémáit. Dolgozott a Szeged árvíz utáni újjáépítésekor végzett talajvizsgálatokon, 1894-től részt vett a következő Tisza- és Duna-hidak pillérének alapozásában.

Most pedig, 2019 augusztusának közepén, reméljük, szelleme egy másik szakterületen remekel, és visszajuttatja a kis­­­­kacsát szomorkodó tulajdonosának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!