Gondolta volna? Olcsóbb az ünnepi bevásárlás a szabadkai piacon

Tapasztalt ismerősünkre hallgatva szombat reggel 7.30-kor beálltunk a Röszke 2-höz, a kisebbik határátkelőhöz vezető kocsisorba. Ismerősünk ugyanis azt tanácsolta, érjünk oda az átkelő nyitása után fél órával, mert addigra már lemegy az első roham. Nos, nem ment le.

Pontosan egy órát várakoztunk, hogy bejussunk Szerbiába. A határtól kis túlzással nyílegyenes út vezet a legendás szabadkai piacra, a városban csak kettőt kell fordulni, és már ott is vagyunk parkolónál, ahol a szerbek épp kiemeltek egy magyar rendszámú Opel Astrát, mert nem volt parkolójegye.

Szomorú véget ért a vásárlás a kocsi tulajdonosainak, akik vettek ugyan jegyet a parkolóőrtől, de nem tették ki a szélvédő mögé, hanem magukkal vitték. A 300 forintos parkolás így került nekik 18 ezerbe.

Csongrád mellett nagyon sokan érkeztek Békés és Bács-Kiskun megyéből, sőt egy pécsi családdal is összefutottunk.

– Mindig szombaton jönnek sokan, de ennél többen szoktak lenni. Tavaly nagyobb volt a forgalom. Nem tudjuk, miért vannak most kevesebben – mondta Kopilovic Anna, aki tíz éve árul női ruhát a piacon. Mi nem úgy tapasztaltuk, hogy kevesen lennének. A szűk sorok között alig lehetett elférni, vagy nekiment egy vásárlónak az ember, vagy maga tartotta fel a tömeget, amíg nézelődött.

A gyulai Molnár Ferenc lánya, Odett egy felsőt nézett ki magának. Míg felpróbálta a ruhát, a családfő elmondta, kéthavonta járnak Szabadkára.

– Ez egy családi, baráti kiruccanás. Mindenből veszünk egy kicsit – mutatta a zacskókat, amelyekben a ruhák mellett fogkrém és őrölt paprika volt. – A paprikának itt 1500 forint kilója, otthon a legalább duplája – tette hozzá.

Türelmes férjként várakozott a ruhák közt válogató feleségére a makói Fekete János. – Igen, ez a karácsonyi nagybevásárlás. Egyrészt hatalmas a választék, másrészt jó az ár-érték arány – indokolta a szombati kirándulást az ismert hagymatermesztő.

– A piacozást úgy kell kezdeni, hogy bevágunk egy slivovicát, iszunk egy török kávét, eszünk egy igazi túrós bureket, esetleg egy kis pljeskavicát, utána egy Jelen Pivo, majd jöhet a bevásárlás – sorolta a menetrendet Fekete János. Feleségével, Tündével ruhákat vásároltak.

– Meg is van mindenkinek a karácsonyi ajándék – mutatta a műanyag zacskók tartalmát. A paprikát Feketéék sem hagyták ki, szárított, durvára vágott csípőset vettek.

Míg a Hungaroringre keresztelt lacikonyha-kocsmába tartottunk, került még négy tábla rizses csoki ezer forintért Feketéék szatyrába. A füstös kiskocsmában várták be lányukat, Tímeát és a párját, Nagy-György Richárdot. Anya és lánya nagy izgalommal mutatta egymásnak a vásárfiát. Timi többek között sminkkészletet és aszalt tőzegáfonyát vásárolt.

– Tudomásul kell venni, hogy itt minőségi ruhát nem vesz az ember. Ezek hétköznapi, játszós ruhának jók, de szeretem, mert évekig bírják. Nem eredeti egyik sem, de megfelelő minőségű. Fodrász vagyok: a hajvágó gépet és a festéket is itt vettem korábban, mindkettő felébe került, mint otthon – mesélte Tünde, majd férje vette át a szót.

– Harminc éve kijárunk. Régen letett a busz a belvárosban, és kigyalogoltunk. Akkor még pados piac volt. Hoztuk a diót, meg a sajtot, és vittük haza a lemezeket és a farmerokat.

Hazafelé az ásotthalmi határátkelővel próbálkoztunk, de ott sem volt rövidebb a sor, mint reggel kifelé Röszkénél. Élelmes helyiek az út mentén felállított kis pultjukról almát és pálinkát árultak. Az almapálinkának itt 500 dinár – nagyjából 1300 forint – volt literje, ami éppen száz dinárral több, mint a piacon. Végül itt is közel egyórás várakozás után jutottunk be Magyarországra.

Egy túrós és egy húsos burekért összesen 650 forintot kértek, annyit, mint itthon egy darabért. Egy üveg Jelen Pivo sör és egy fél pálinka 130-130, a kávé 100 dinár. A pljeskavica és öt darab csevap 180 dinár szabadszedéses zöldségekkel, salátákkal, szószokkal és mártásokkal. Természetesen minden frissen a grillen készül a vendég előtt.