Gubík Ági: Nehéz művészt szeretni

– Most nyári szünet van, de augusztusban még pár hétre visszamegy forgatni a Barátok köztbe. A nézők utána nagyjából két hónapig láthatják, mielőtt kiszáll. Ön döntött így?

– Belefáradtam, új impulzusokra, kreatívabb művészi munkára vágytam. Szerettem volna újra visszatérni a színházhoz, mozifilmekben játszani. Túl nagy lekötöttség volt számomra a sorozat. Az a fajta lét hiányzott, amit most például a Hajnali részegség című darabban is megtalálok, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszottunk. Nemcsak Kosztolányiról és a feleségéről szól, hanem az egész életről, önmagunkról, a maga mélységével, bonyolultságával. Azért is lettem színész, mert minderre nekem is nagy szükségem van. Picit megriadtam, amikor a Barátok köztben azt éreztem, hogy valamiféle futószalaggá válik a munka, hiszen semmiféleképpen nem ezért választottam ezt a hivatást.

Kiéhezünk a kultúrára

– Magyar, szlovák és cseh nyelven játszik. Van különbség?

– Nem a nyelvben van különbség, inkább más szerepeket kapok külföldön. Most tavasszal például volt egy cseh filmbemutatóm. Egy kosztümös történelmi krimi, a 20. század elején játszódik. Bonyolult szerep volt. A beskatulyázást, amit mondjuk egy sorozatszerep okozhat, a szlovák és cseh filmszerepekkel tudom igazán elkerülni. Nem biztos, hogy annak köszönhető, hogy más nyelven játszom.

– Mások ott a közönség elvárásai?

– A jó színház mindenhol jó színház. A jó partner mindenhol jó partner – nem látok különbséget. Csehországban talán még nagy igény van a kultúrára, nagy témákhoz nyúlnak a filmekben. Az viszont optimizmussal tölt el, hogy Budapesten is azt tapasztalom; tele vannak a színházak, pedig nem olcsók a jegyek. Az emberek nem csupán a szórakozást keresik, a kultúrára is kiéhezettek.

Mindenkihez történet fűződik

– Évekkel ezelőtt díszpolgárrá avatták szülővárosában, Zselízen. Gyakran hazajár?

– Amilyen sűrűn csak tudok, visszalátogatok a szülőföldemre, nekem ez megnyugvás. Zselízen születtem, de egy 150 lelket számláló pici faluban, Szemléren nevelkedtem hatéves koromig. Azóta, hogy utoljára beszélgettünk, ott is díszpolgárrá avattak. Megható volt. Nagyon szeretek oda visszajárni, egy pici ünnepségen vagy éppen egy temetésen verset mondani. Ott gyermekkorom óta – valahogy úgy érzem – nem nagyon változik semmi. Bár sajnos az idős emberek, ahogyan a nagymamám is pár évvel ezelőtt, elhunytak. Azok a nénik, akik sokáig még a falu szerves részét alkották, kezdenek kihalni.

– Messzire jutott abból a picike faluból...

– Amikor díszpolgárrá avattak, készültem egy beszéddel, de nem tudtam belekezdeni, mert inkább azokhoz az emberekhez kellett szólnom, akik a gyerekkorom részei voltak. A barátaimhoz, akik biciklizni tanítottak, akikkel együtt úsztam. A szomszéd nénihez. Mindenkihez történetem fűződik, rengeteg szerepet róluk mintáztam. Például a nemrég bemutatott cseh filmben cselédlányként libát kellett tömnöm. Ugyanazokat a gesztusokat használtam, amelyeket annak idején a nagymamámtól láttam. Az arcok, a gesztusok beugrottak, amikor például a Macskajáték Egérkéjét játszottam, vagy később főiskolás előadásoknál. Nem csak én vagyok nekik fontos, fordítva ugyanígy érzek. Hozzájárultak a színészi pályafutásomhoz. Csupán azért, mert ismerem őket, a karaktereket, mert mindig vissza tudtam nyúlni valahová a régmúlthoz. A tervezett beszédem helyett erről beszéltem nekik.

Nehéz őket szeretni

– A Hajnali részegség című szerelmes színműben Kosztolányi Dezső, felesége, Harmos Ilona és Radákovich Mária szerelmi háromszögéről tudunk meg pajkos, édes-bús részleteket. Kosztolányinét alakítja. Talált közös nevezőket?

– Próbálkozunk megértetni, hogy nekünk, művészeknek sokszor a valósághoz nincs igazán közünk. Nehéz velünk élni, nehezen tudunk a hétköznapi dolgokhoz igazodni. Kosztolányival is ez volt a helyzet, és a felesége élete ráment. Önsajnálat nélkül szeretnék a női sorsról beszélni. Azokról a nőkről, akik feláldozzák magukat egy ilyen híres író mellett, mert nárcisztikusak, mert nehéz velük élni, nehéz őket szeretni. Ők ugyanis a valóságtól teljesen elrugaszkodnak, nem a nővel élnek. És bizony az én életemben is nagyon nehéz a partnereknek, a gyerekemnek, mert a színházban a soron következő alkotói folyamat a hétköznapi élet elé furakszik. Ez nekem nagyon személyes dolog. Mindeközben pedig tele van olyan jelenettel, amin nevetni lehet – könnyed nyári szórakozás.

Külföldön is várják filmes munkák

Gubík Ágnes hamarosan Forgács András Pincér című kétszereplős drámáját kezdi próbálni. – Igazán érdekes pszichothrillernek mondanám – árulja el Ági. A színművészre a közeljövőben Szlovákiában és Csehországban is várnak filmes munkák.

Gubík Ági Kedvencei

Kedvenc színe? – A fehér.

Kedvenc országa? – Ahol éppen otthon érzem magam.

Kedvenc fagyija? – Karamell, kávé.

Kedvenc könyve? – Az, ami állandóan az ágyam mellett van, az József Attila összes versei.

Kedvenc akciófilmje? – Gengszterosztag.

Kedvenc állata? – Egy macskám van, macskusz, de a kutyákat is nagyon szeretem.

Gubík Ági olyan sorozatokban és filmekben játszott már, mint a Diplomatavadász, amelyben Nóra szerepében tűnt fel, valamint a Hacktionben, amelyben Grétát játszotta. 2008-ban a Pánikban nyújtott alakításért a 38. Magyar Filmszemlén megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat, és szülővárosában, illetve szülőfalujában díszpolgárrá avatták. Játszott a Liza, a rókatündér, a Poslední cyklista, a Babie leto, az Our Women című filmekben is. 2014-től a Barátok közt Berényi Ágneseként láthatták őt a tévénézők.