Szeged és környéke

2007.11.06. 18:02

Gulyáságyúban főtt a leves az árvízvédelmi gyakorlaton

Kishomok - A felgyülemlett hó és a csapadékosra forduló időjárás veszélyhelyzetet teremtett a Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtőjén. Az árvízi előrejelzések az Alsó-Tisza vidékére is minden eddiginél nagyobb árhullám levonulását jósolták – a félelmetes természeti jelenség, a tavalyi árvizet megtapasztalva, egyáltalán nem lehetetlen.

Kancsár Tímea

A kritikus szituációt imitálták kedd délután, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kishomoki kiképző- és raktárbázisa területén rendezett, komplex árvízvédelmi gyakorlaton. Muharay Árpád vezérőrnagy és a bemutató vezetője, Kató Sándor ezredes elmondta, a gyakorlat felkészíti a váratlan szituációkra a mintegy 150 résztvevőt, akiket éles helyzetben is hasonlóan rendelnének be, így tennének eleget polgári védelmi kötelezettségüknek.

Az árvízvédelmi gyakorlaton egy tóban játszották el a katasztrófát. Fotó: Frank Yvette
Egy tóban játszották el az élethelyzetet: egy vízzel körbezárt területen rekedt házi állataival két szerencsétlenül járt ember. A gyakorlat kezdeteként repülővel felderítették a terepet, majd a szegedi vízi mentő szakszolgálat emberei megkezdték a mentést. A forgatókönyv szerint az egyik kimentett ember gerincsérülést szenvedett, őt szirénázó mentők szállították el. Miután a kimenekítettek négy kakasát is biztonságos helyre szállították, búvárok – a szentesi tűzoltóság munkatársai – a kritikussá vált gátszakaszt fóliával szigetelték, és homokzsákokkal megtámasztották, megkezdték a víz szivattyúzását.

Közben a szegedi rendőrtiszti szakközépiskola diákjait mint árvízi menekülteket fogadták. Regisztrálásuk és orvosi ellátásuk után, gulyáságyúban (mozgó tábori konyhában) készült babgulyással kínálták meg őket. Miután jóllaktak, berendezett migrációs szálláson kaptak fekhelyet, ahol alhatnak, amíg újra otthonra nem lelnek.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!