Szeged és környéke

2019.04.16. 15:09

Gyereknépszavazás volt Kübekházán a játszótérről

Önerőből indított tavaszi játszótér-felújítási projektet a kübekházi önkormányzat. Az elmúlt év őszén eltávolították a régi, veszélyessé vált eszközöket a Fő téri játszótérről, és alaptérképet készítettek a jelenlegi állapotról. Arról pedig, hogy milyen játékokat telepítsenek, gyereknépszavazást tartottak a múlt héten.

Munkatársunktól

Molnár Róbert polgármester elmondta, 191 szavazásra jogosult állampolgár kapott szavazólapot: minden óvodás és 14 év alatti általános iskolás. Tizenhárom játék közül választhattak ki hatot az alapján, hogy mivel játszanának legszívesebben.


– Mindössze harmincan nem szavaztak, és volt három érvénytelen szavazat – mondta el a polgármester. Az összesített eredmények alapján egy komplex mászókát, egy mókuskereket, egy kötélhidat, két rugós játékot és egy négyüléses mérleghintát rendelt meg az önkormányzat, 3 millió forint összértékben.


– Ezeken túl épül majd egy élethű parasztház, melybe a gyerekek be is mehetnek játszani, illetve a szülők számára pihenőhely. A területet már körbekerítettük, hogy a kicsik ne tudjanak majd kiszaladni az úttestre a játszótérről, a további szükséges munkákat pedig, beleértve a játékok betonalapzatának elkészítését is, a falu lakói végzik el társadalmi munkában – mondta el a polgármester.


A játszótér a tervek szerint nyár elejére készül majd el.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!