Gyerekveréstől a lakásotthonig: lelencnek csúfolják az állami gondozottakat

Cikksorozatot indított lapunk, melyben bemutatjuk, milyen lehetőségekkel vágnak neki az életnek azok a fiatalok, akik állami gondoskodásban élnek. Élethelyzetükön, példáikon keresztül az olvasó is bepillantást nyerhet egy olyan közösségbe, melyről a legtöbben keveset tudnak.

– Sült krumpli lesz oldalassal. Azt nagyon szeretem – mondta a 12 éves Ramóna, aki a tápéi Dr. Foltán József Gyermekotthon egyik lakója. A családjából kimentett lány a 14 éves Barbarával együtt segít az ebédkészítésben. – Közösen eszünk, az is jó lenne, ha Barbara hozzám költözne. Egyedül lakom a kétágyas szobában – folytatta a 12 éves lány, aki pár hónapja került a lakásotthonba. Barbara csak nevet a kislány szavain, azt mondja, nincs már kedve költözködni – három éve került állami gondoskodásba. A nevelőszülői rendszer mellett Csongrád megyében 4 lakásotthon működik, kettő Csanádpalotán, egy Szegváron és egy Szegeden.

Mintha otthon lennének. Ramónát főzni tanítja Mihály Anikó gyermekfelügyelő.
A szerző felvétele
– Az otthon annyiban különbözik egy családi háztól, hogy nincsenek itt a szülők – érzékelteti a különbséget Gyovai Elza, a gyermekotthon vezetője. Megmutatja, minden gyereknek saját íróasztala, szekrénye, ágya van. – 14-en laknak a lakásotthonban, közel telt házzal üzemelünk – tette hozzá az intézményvezető. Beszélgetés közben Ramóna megmutatta szobáját, a falra az „Amit adunk, azt kapunk" feliratot helyezte el.

Az intézetis és a lelenc

– Még mindig szenvedünk az elmúlt évtizedek rossz nevelési szokásaitól. Az „intézetisnek", „lelencnek" bélyegzett gyerekek a segítségünk nélkül a társadalom peremére szorulnának – mondta lapunknak Kothencz János. A gyermekvédelmi szakértő arról beszélt, hogy a rendszerbe kerülő gyerekek gyakran traumákkal érkeznek. – Nem gondoskodtak róluk, súlyosabb esetben lelkileg, fizikailag bántalmazták őket. A „klasszikus" eset is előfordul, amikor a gyermek árván marad. Az a feladatunk, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a gyermek átélheti azt, hogy hazavárják – mondta a szakértő. A szakellátás egyik fő célja, hogy a gyermek visszakerülhessen a saját családjába. A szakember tapasztalatai viszont azt mutatják, erre ritkán kerül sor.

Ramóna és Barbara tápéi lakásotthonuk ajtajában. Együtt gyógyul a lelkük. F
otó: Segesvári Csaba
A puskagolyó olcsóbb, mint a nevelés

Kothencz János 20 éve dolgozik a gyermekvédelemben, ennek ellenére lesújtó a véleménye az országos helyzetről. – Szakmai hibának is tartom, hogy az állami gondoskodásból kikerülő gyerekek nem „hazaérkeznek" a társadalomba. Véleményem szerint az országos helyzet azt mutatja, még mindig jelentős hátránnyal indulnak a gyerekeink az életben – mondta a szakértő. Úgy vélte, jóval több felkészült, a nevelést hivatásnak tekintő szakemberre lenne szükség. – A probléma részben az örökségünk: sokan kényszerből választották a gyermekvédelmi szakellátást. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy 1997-ig teljesen elfogadott volt az otthonokban a gyerekverés. Egy – azóta már elbocsátott – gyermekotthon-igazgató két kisgyermekről azt mondta: „minek ezeket fölnevelni százmilliókból, mikor a 200 forintos puskagolyó olcsóbb" – hozta a megdöbbentő példát Kothencz János.

Nem rosszabbak a többieknél

A preventív utógondozás – ami éppen Szegedről lett országos minta – segít a gyereknek a mindennapokban eligazodni. – Szegeden és Tolna megyében is botrány volt abból, hogy állami gondoskodásban élő gyerekeket lakásotthonba költöztetnének. A kezdeti tiltakozás az évek múlásával eltűnt, a tápéi lakásotthont példaként emlegetik országszerte. A gyerekek beilleszkedtek a közösségbe, alaptalannak bizonyultak a riogatások – mondta Kothencz János. Megjegyezte, nincs rózsaszín fátyol a szeme előtt, tisztában van vele, hogy a 15–17 évesek olykor különösen problémásak. – A botrányok azt mutatják, a társadalom nem ismeri, hogy milyen egy családját vesztett fiatal lelke. Sokan még ma is azt képzelik, a gyerek azért kerül intézetbe, mert rosszat csinált. Erről szó sincs. Nem kell tőlük félni – mondta Kothencz János.