Szeged és környéke

2019.01.14. 17:30

Ha elszabadul az őrület

Kettős opera-ősbemutatót tartottak pénteken a kisszínházban - így szól a hír, igazából Molnár László Májusa nem opera, Donizetti vígoperáját, a Bolondokházát pedig csak hazai bemutatónak nevezhetjük. Sok is kicsit a két darab egy estére, de a premier közönsége udvariasan ünnepelte a társulatot.

Hollósi Zsolt

Szép Ernő egyfelvonásosát, a nosztalgikus Májust már akkor sem igazán szerettem, amikor 2012 áprilisában Bezerédi Zoltán rendezésében műsorra tűzte a szegedi drámai tagozat.


A mozaikszerű, pici életképekben persze a színészek megcsillogtathatták karakterábrázoló képességüket – a mostani főigazgatóról például így szólt az akkori kritika: „Barnák László imponáló mozgáskultúrával, akrobatikus ügyességgel adja az illemtudónak látszó, de azért rámenős, szélhámos fiatalembert, aki mindent bevet, hogy az esti randevún elérje a célját" –, de azt is írtuk a produkcióról: „a 21. századi pörgésből kicsit le kell lassítanunk a befogadásához".

Ha elszabadul az őrület. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

A hegedűművésznek indult, majd a Zeneakadémián a legendás komponista, Farkas Ferenc növendékeként zeneszerzőként diplomázott egykori szegedi operaigazgató-karmester, Molnár László melodrámaként határozta meg az új zenés darab műfaját. Eredetileg színdarab és opera közötti átmeneti műveket jelöltek ezzel, ebben az értelemben pontos a besorolás.


Molnár kompozíciójának leghatásosabb része a történetet keretbe foglaló városligeti forgatag. A virágárus asszony (Vajda Júlia), a luftballonos (Piskolti László), az omnibuszkocsis (Taletovics Milán) és a többi figura rövid, de karakteres és jól hangszerelt zenei jellemzése a szerző lendületes dirigálásával a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak és a színházi énekkarnak (karigazgató: Kovács Kornélia) is lehetőséget ad felvillanásokra.


Bár a szereplők tavaszi estéről beszélnek, Molnár Zsuzsa különben letisztult, nemesen egyszerű díszletének hátterében egy őszi park fekete-fehér fényképét láthatjuk. Persze, ahogy olvashattuk, Toronykőy Attila rendezői koncepciójában az öngyilkosságra készülő, reményvesztett ötvenes férfit megsajnáló-megvigasztaló lány az igazi május.


Gyüdi Eszter alakítja, aki szerintem pályát tévesztett: operaénekesként ezzel a hanggal nem sokra viszi, színésznőként viszont remekel, van aurája, kisugárzása, él a színpadon, tudja viselni Varsányi Anna első világháborús éveket idéző, önmagában is karakterteremtő jelmezét.


Szerencsére itt nem is kell sokat énekelnie, mint ahogy az öngyilkost finom eleganciával, lemondó beletörődéssel életre keltő Andrejcsik Istvánnak és a türelmetlenkedő fiút ifjonti hévvel játszó Szélpál Szilveszternek sem. Ennyiből első hallásra nehéz megítélni a komponista zeneszerzői erényeit, talán egy-két nagyobb lélegzetű ária, duett vagy közjáték többet elárult volna.


Végletesen áradó melódiái, eksztázisig fokozott fináléi miatt a némi elismerést is jelző „Maestro Orgasmo" gúnynévvel emlegetett Donizetti minden operáját érdemes felfedezni. Akkor is, ha déjá vu érzésünk támad: ha a három-négy leggyakrabban játszott operáját sokszor hallottuk, szinte az összes többi ismerősnek hat.

Ha elszabadul az őrület. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

A Párizs környéki elmegyógyintézetben játszódó Bolondokháza a nálunk ismeretlennek számító operák hazai bemutatására is ösztönzőleg ható Csákovics Lajos fordításában került színpadra. Toronykőy Attila rendezése több ponton is emlékeztet Kovalik Balázs máig gyakran emlegetett, szegedi Rossini-produkciójára, csak itt az abszurditásig fokozott kellékhasználat (csúszda, trambulin, unikornis-úszógumi, labdák, játékhangszerek) már sokszor erőltetettnek hat.


Még szerencse, hogy a publikum kezébe nyomják a rövid szüzsét, mert csak a színpadra hagyatkozva nehéz lenne követni a történetet, különösen, hogy gyakran nem is érteni, amit egyes szereplők mondanak vagy énekelnek. Somogyvári Tímea Zita Norinaként könnyed virtuozitással dalolja a nehéz koloratúrfutamokat, előnyös számára Varsányi Anna virágözönnel borított, mutatós jelmeze. Jól játszik az önmagában is karakterformáló erejű kosztümmel a mogorva Veganzio (Altorjay Tamás) ostobácska gyámleányát, Cristinát pazarul megformáló Laczák Boglárka is.


Szélpál Szilveszter a magát orvosnak kiadó dezertált ezredkürtös, Eustachio szerepében hiányos fogazatú, összenőtt szemöldökű idiótává maszkírozva bolondozott – úgy tűnt, a közönség azonnal vette a fizikuspoént is. Cseh Antal kitüntetésmániás Blinval ezredese és Réti Attila copfos elmegyógyintézet-igazgatója is illett egy vérbeli operabohózathoz. Gyüdi Sándor dirigálásával az elszabadult színpadi őrület követésére koncentrált, talán ezért is szóltak néhol darabosan a Donizetti-melódiák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!