Szeged és környéke

2019.05.05. 22:03

Halad a felújítás az Árboc utcában: júniusra visszanyeri polgári külsejét a lepusztult volt alkotóház

Újra kialakítják a befalazott régi szárazkaput és díszekkel együtt teljesen helyreállítják a homlokzatot is az Árboc utcai egykori alkotóházon. A helyi védettségű épület felújítása a tervek szerint halad.

T. R.

– Jól haladunk a teljes körű külső felújítással. Úgy néz ki, június közepére megszépül az épület, visszanyeri eredeti polgári megjelenését. A nyílászárókat már újakra cseréltük, a régi, befalazott szárazkaput is újra kialakítjuk, a homlokzati díszek pedig készülnek. A tető nagy részét is sikerült megmenteni: ahol kellett, meg- erősítettük, alászigeteltük, új léceket és cserepeket raktunk föl – mondta el érdeklődésünkre Utassy István, az egykori Árboc utcai alkotóház tulajdonosa, az Euroll Szeged Kft. ügyvezető igazgatója. 


Mint januárban megírtuk, tavaly ősszel fogtak hozzá a helyi védettség alatt álló, de évek óta üres, lepusztult, több helyen repedező, de jobb sorsra érdemes épület felújításához, amely már régóta a város egyik szégyenfoltja volt. A Bertalan híd lábánál álló alkotóházat 2003-ban zárták be. A 611 négyzetméteres épület 1235 négyzetméteres telken áll. Az ingatlant előbb 80 millióért, később 75, majd 70 millió forintért árulta a város. Végül 2008-ban 50 millió forintért vette meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), amelynek fölszámolásakor, 2015 nyarán szerezte meg árverésen a jelenlegi tulajdonos.

A tetőt már befejezték, de van még mit dolgozni az egykori alkotóház épületén. Fotó: Frank Yvette

A tetőt már befejezték, de van még mit dolgozni az egykori alkotóház épületén. Fotó: Frank Yvette

 A házban kivették a belső falakat, ott, ahol erre statikailag lehetőség volt, és nem kellett hozzá engedély – így nagy terek keletkeztek. A vizet már visszakötötték, az állandó áramellátás kialakítása folyamatban van, gáz helyett pedig hőszivattyúval oldják majd meg a fűtést és a melegvíz-ellátást. A munka végén az udvart is rendezik – tudtuk meg. 


Hogy miként hasznosítják majd a megszépült épületet, még nyitott kérdés, erről egyelőre nem született döntés – mondta el kérdésünkre Utassy István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!