Szeged és környéke

2019.03.19. 15:31

Hálapénz helyett dicsérő szavakat kér a háziorvos

Földeák, Szeged - Dicsérő- és panaszfüzetet akasztott ki rendelője várójában egy földeáki háziorvos. A 71 évesen Szegedről naponta ingázó Csehpál Etelka azt kéri, ha elégedettek munkájával, hálapénz helyett írjanak neki pár sort. Kritikákat is várna, eddig azonban azt nem kapott.

Timár Kriszta

– Nem láttam még korábban ezt a füzetet, de egyetértek azzal, amit a betegek beleírtak. Csak jókat tudok mondani a doktornőről – mondta Herczeg Henrik tegnap a földeáki háziorvosi rendelőben. A váróban egy dicsérő- és panaszfüzet van kihelyezve, azt mutattuk meg neki. Csehpál Etelka akkor függesztette ki, amikor három éve csatlakozott az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoporthoz. „Kérem, ha elégedettek munkánkkal, azt a hálapénz helyett a váróban kitett füzetbe beírni névvel, aláírással. Ugyanúgy kérem a betegellátással kapcsolatos hibák bejegyzését, mert csak így tudunk változtatni" – áll a mellette elhelyezett papíron.


– Én sem vettem észre még ezt a füzetet. De ha írnék bele, biztosan valami olyasmi kerülne a lapokra, hogy hálásak vagyunk azért, hogy itt van. Azt gondolom, ez a falubeliek egyöntetű véleménye – mondta Lele Jánosné. – Vigyázunk is rá nagyon, mert körzeti orvosból nem sok van. Szeretnénk, ha minél tovább maradna – tette hozzá.

Csehpál Etelka hálapénz helyett szívesen olvasgatja betegei bejegyzéseit, amelyek mind szeretetükről tanúskodnak. Fotó: Török János

Csehpál Etelka hálapénz helyett szívesen olvasgatja betegei bejegyzéseit, amelyek mind szeretetükről tanúskodnak. Fotó: Török János

– Időnként elővesszük a füzetet, és megnézzük a bejegyzéseket – mondta a doktornő, aki úgy fogalmazott, bár soha nem kapott kitüntetést, jutalmat is csak egy alkalommal, 800 forintot, a betegek visszajelzései számára felérnek ezzel. – Szívhez szólóak ezek a bejegyzések, jólesik, hogy így gondolnak rám – mutatta a kézzel írt sorokat, amelyek között szerepel például, hogy nem volt még ilyen jó ellátás a faluban, vagy hogy ő az aláíró kedvenc orvosa, akit imád látogatni.


– Ezt például egy hatodikos fiú írta. Nagyon jót nevettünk rajta – mutatta az ákombákom betűket. „Nagyon félek Dr. Csehpáltól. A Halál".


A doktornő altatóorvosként kezdte pályáját, azt mondta, ezért nem is volt hozzászokva a hálapénzhez. – Amikor falura kerültem háziorvosnak, azt mondták, az egy aranybánya lesz, hiszen addig nem volt ott orvos. A kollégák javasolták, hogy ha valaki megkérdezi, mivel tartozik, mondjam, hogy „amennyit gondol". Egyszer ejtettem ki ezt a számon, rosszul is éreztem magam tőle. Onnantól soha nem kértem hálapénzt.

Csehpál Etelka 71 évesen is gyógyít. A váróban egy dicsérő- és panaszfüzet van kihelyezve - borítékdugdosás helyett. Fotó: Török János

Csehpál Etelka 71 évesen is gyógyít. A váróban egy dicsérő- és panaszfüzet van kihelyezve - borítékdugdosás helyett. Fotó: Török János

Csehpál Etelka hozzátette: természetesen előfordul, hogy elfogadja a pénzt, hiszen ha valaki tényleg így akar köszönetet mondani, megsérti, ha visszautasítja. De erről pályája során igyekezett minden betegét leszoktatni. – A borítékdugdosás alapvetően az orvos-beteg kapcsolatot mérgezi, hiszen a páciensek mindig azon gondolkoznak, vajon eleget adtak-e, hogy megfelelő ellátást kapjanak. Ez pedig nagyon nem jó.


A 71 éves doktornő több mint 6 éve praktizál Földeákon, ahova Szegedről ingázik át mindennap. – Tizenkét éve nyugdíjba akartam menni, akkor eladtam csanyteleki praxisomat. De már másnap kétségbeestem, mihez kezdek magammal, így Mindszenten vettem egy betöltetlen praxist. Onnan azért jöttem ide, mert itt több mint kétszer annyi beteget tudok ellátni. Időnként biztos vagyok abban, hogy nem vagyok olyan, mint amilyennek kéne lennem. Ezt is beleírhatnák a füzetbe, de úgy tűnik, a falubeliek elviselik. Most már érzem, hogy halad velem a kor, néha például elkések a reggeli rendelésről, mert nehezemre esik felkelni. De mit tegyek, szeretem ezt csinálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!