Szeged és környéke

2019.04.24. 11:20

Hamarosan kezdődik a színházi bérletek megújítása

Az idei évadban számos produkcióra már elővételben sem lehetett jegyet váltani a Szegedi Nemzeti Színházba. Sűrűn álló tapssal jutalmazta a közönség a produkciókat.

Munkatársunktól

Ősbemutatók, kortárs alkotások és népszerű klasszikusok kaptak helyet a teátrumban, neves rendezőkkel és kiváló színészekkel. Persze a musical és az operett sem maradhatott ki. Emellett már novemberben bejelentették, hogy 20 százalékkal nőtt az eladott bérleteik száma, a 2017/2018-as évadhoz képest. Akkor 16 különféle bérlettípus közül lehetett választani. Külön készültek az általános iskolásoknak két típussal, illetve évad közben is kedveskedtek a nézőiknek karácsonyi bérlettel. A növekedés pedig a felnőtt- és az ifjúsági bérletekre egyaránt vonatkozott.

Bérletvásárlás a színház jegyirodájában. Fotó: Frank Yvette

Bérletvásárlás a színház jegyirodájában. Fotó: Frank Yvette

Ezekből a sikereiből kiindulva, és az érdeklődést látva a Szegedi Nemzeti Színház ismét lehetőséget kínál a régi bérletek megújítására. Erre egy hónapig, május 13-ától június 14-éig van lehetőség a jegyirodában. Mielőtt elkezdődne a bérletek megújítása, a következő évad pontos műsorát is bejelenti a színház vezetősége. A szegediek szeretnek színházba járni – ezt tapasztalták, épp ezért az új évadtól az előző sikerének folytatását reméli a vezetőség. A bérletstruktúrát is a közönség igényeihez igazodva alkották meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!