Szeged és környéke

2019.06.17. 17:22

Hamarosan Szegednél is megindul a tiszavirágzás - sebességkorlátozást kérnek a vízirendőrök

Nem szabad a rajba hajtani, élő kérészt elpusztítani, és a tetemeket sem gyűjthetik a horgászok. Mutatjuk, mekkora büntetés jár érte - egyedenként.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan kiemelt figyelmet fordít a Tisza folyó élővilágának védelmére, különösen a védett fajokra. Hazánk egyik védett rovarfaja a tiszavirág (Palingenia longicauda). Horgászat céljából szokták gyűjteni e rövid életű kérészfajt, mely a védett egyedek állományára fokozott veszélyt jelent, ugyanis már csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján (Maros, Körös) található meg.

A rovar védett, természetvédelmi értéke egyedenként 10.000 forint.

  • A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedének elpusztítása, illetve az élő és az elhullott egyedek gyűjtése is.

  • Szabálysértést követ el és százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a védett, élő szervezet egyedét jogellenesen elpusztítja.

  • Amennyiben az elkövető a rovarok telepét károsítja meg, ebben az esetben természetkárosítás bűncselekményt is megvalósíthat, ugyanúgy akkor is, ha jelentős mennyiségű egyedet gyűjt.

  • Szintén büntetőjogi kategória, ha az elkövető kisgéphajóval szándékosan belehajt a rajzásba, amely cselekményével megzavarja, elpusztítja a kérészeket.
  • A védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához a felügyelőség engedélye szükséges.

     

    Kollégánk jelzése szerint A Maroson Deszk magasságában már szombaton elég aktív, közepesnek mondható rajzás volt (19:30). Szegednél viszont még elég gyér a virágzás, ami kikelt, azt a sirályok elkapdosták. (Bertalan híd, 20 óra környéke).

    A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya az illetékességi területén folyamatos adatgyűjtést végez arra vonatkozóan, mikor várható a kérészek tömeges rajzása. Ebben az időszakban fokozott ellenőrzést végeznek a kapitányság illetékességi területén a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel.

     

    Tudta?

    Az egyedülálló jelenség első feljegyzése az itáliai hadmérnök, és tudós, Marsigli nevéhez fűződik, aki 1726-ban írta le a folyó partján a tiszavirágzást.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!