Szeged és környéke

2017.10.30. 20:36

Harcművészetet tanul felnőttek között: 15 évesen lett mester Lili

Algyő, Szeged - Délelőtt kisdiák a Vedres-szakközépiskolában az algyői Bakos Lili, de délután egy sportközösségben olyan tisztelet övezi, ami általában csak felnőtteket illet meg. Időutazás, egy napon belül.

Bakos András

– Közeledik a félév, hajtás van. Nagyon jólesik kiszakadni a mindennapokból erre a két órára, eljönni, edzeni, aztán haza. Ha csak nézem, már az is jó – magyarázta a tizenöt éves, algyői Bakos Lili. Szeptemberben kezdett a Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziumában. Nyelvi előkészítő osztályba jár, építőipari szakmákat fog tanulni, és majd meglátja, hogyan folytatja.


Régóta szeretett volna kipróbálni valamilyen küzdősportot. A Seibukan Jujitsura (szeibukan dzsiu-dzsicu) a Face-

bookon bukkantak rá, tavaly januárban. Bakosné Kálmán Eszter azt mondja, az első próbaedzés után már eldőlt, hogy a kislányuk jön legközelebb is. Nagyon lelkes volt az első pillanattól, a szülőknek meg tetszett, hogy ez a sport nem a versenyről szól. Menet közben, ahogy látszott, hogy megy neki, eldöntötte: mielőtt elkezdi a középiskolát, itt eljut az első mesteri fokozatig. Így lett.

 

Harcművészetet tanul felnőttek között: 15 évesen lett mester Lili. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

 

Többet mosolyognak

– Nagyon atletikus, gyors. És segítőkész is. Az edzésen túl a nyári gyerektáborban is lehetett rá számítani – mondta Regős Krisztián, a szegedi Budokan Harcművészeti Akadémia alapítója, aki Lilit is tanítja. Krisztián feleségével, Kittivel együtt 2015-ben tért haza Magyarországra, miután az alapító mester, Julio Toribio-Kancho mellett dolgozott. Le sem tagadhatnák, hogy hosszabb időt töltöttek a tengerentúlon, többet mosolyognak, mint mifelénk szokás. Szegeden alapítottak dojót, ami edzőterem. Háromféle harcművészetet oktatnak százegynéhány embernek. A Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút sarkán álló épületben utcai cipővel nem lépnek az előtérből a szőnyegre, de vannak nemezpapucsok, székek is, hogy aki kíváncsi az edzésre, végignézhesse.


Szerdán délután fél hattól húszan edzettek, férfiak és nők, kezdők, színes és fekete övesek, tizenöt évestől a negyvenévesig, középiskolástól a rendőrön át az egészségügyi dolgozóig, nádszálvékonytól az erősebb testalkatúakig. Az összejövetel rövid, katonás szertartással kezdődött, a vezényszavak, technikák neve japánul hangzott el.

 

Harcművészetet tanul felnőttek között: 15 évesen lett mester Lili. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

 

A hierarchia csúcsán

A kívülálló számára egy edzés alapján az derül ki, hogy a legtöbb technikának az a célja, hogy a támadó ellenfelet kibillentsék egyensúlyából, földre vigyék, és úgy feszítsék a végtagjait, hogy ne legyen kedve fölkelni. Ebben az a művészet, hogy egy apró, vékony lány is földre vihet egy nála negyven kilóval nehezebb, két fejjel magasabb férfit. Bár az edzésen mindenkihez, a kezdőhöz is nagy figyelemmel fordulnak, a tudás alapján felállított rangsornak is fontos a szerepe. És ebben a hierarchiában a tizenöt éves Lili jó néhány felnőtt előtt áll. Egy mesternek már ismernie kell a hosszú bot, a kés, a pisztoly és a kard használatát is, és a hozzá tartozó elméleti tudást. – Nem ő az egyedüli a világon, aki ilyen fiatalon elérte az első mesteri fokozatot, de Magyarországon az első, és tudomásom szerint Európában is – mondta Krisztián.

Nem esik kétségbe

Szép, de öncélú – akik ezt gondolják, önmagában nézik a sportot. Pedig az, hogy egy tizenöt éves kisdiák jobban be tudja osztani az idejét, emberismeretet tanul különböző életkorúak közösségében, és nem esik kétségbe, ha meg kell védenie magát, az nem csak neki nyereség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!