Három elkóborolt gyermek nyomában

Varga Miklós főügyeletest szerda délután fél ötkor még „nyugalmi helyzetben" találtuk a Szegedi Rendőrkapitányság ügyeletén: az éjjel-nappal tárcsázható 107-es segélyhívóra látogatásunkig húsz hívás futott be. Volt közöttük gépkocsifeltörés és rablás is. Ahogy a hadnagy akkor fogalmazott: csendes nap van mögöttük.

– Van, aki minden reggel telefonál: két rendőrkocsit kér a Tarján bisztró elé. Egy lány pedig rendszeresen azzal keres minket, hogy terhes, mondjuk meg neki, hogy kitől. Valaki pedig egy szexfilmet „látott" a lakásával szemközti ház falára kivetítve, amiben ő is szerepelt. Ezeket a hívásokat is profi módon tudjuk kezelni – beszélt a hadnagy. Elmondása szerint egyébként a 107-es számra beérkező hívásoknak kilencven százalékban azért valós az alapjuk.

Varga Miklóst késő délután már alig lehetett telefon nélkül látni az ügyeletén. Fotó: Miskolczi Róbert
Ezt erősítette meg a elkövetkező időszak is: a belvárosban egy mobiltelefonnal csencselőt véltek látni a bejelentők, egy biztonsági zárszerkezetet áruló alak pedig az egyik lakótelepi lakás tulajdonosának lett gyanús. Egy idős asszony arról számolt be Gácsi László ügyeletesnek, hogy egy fiatalember a felszólítása ellenére nem hajlandó távozni lakásából. A zászlós hihetetlen türelemről tett bizonyságot: a néni még a tizedik kérdésére sem akarta elárulni a nevét.

Központi segélyhívó

A CSMRFK központi ügyeletén működő 112-es központi segélyhívót ritkán tárcsázzák az emberek komoly ügyekkel. Volt, aki a telefonja PIN-kódját akarta megtudni, de a többség egyszerűen véletlenül hívja fel ezt a számot. Az ügyeletes egy-egy ilyen félretárcsázás után a vonal túlsó végéről már ételreceptet, kocsmai háttérzajt, házibuli hangját és gyerekzsivajt is hallott.

– A telefonálók egy része minden mást fontosabbnak tart annál, mint amire kíváncsiak vagyunk – mondta Gácsi. A megadott helyszínekre egyébként mindenhova járőr ment: a mobilost és a házalót a föld nyelte el, míg a férfi a járőrök kiérkezése után önszántából távozott a néni lakásából, aki az ismerőse volt.

A legkomolyabb eset annak a három kisfiúnak a története volt, akiket egy járókelő kísért be a Szegedi Közlekedési Társaság telephelyére. A négy-, öt- és nyolcéves gyerekek a villamosokról ugráltak le és fel, a betelefonáló pedig félt, hogy bajuk esik. A kiérkező járőröknek csak a legidősebb fiú tudta megmondani a nevét, egy címet és anyukája keresztnevét. Miután a rendőrök megállapították a gyerekek lakóhelyét, kocsiba ültették a fiúkat, és hazavitték őket. Majd a Szegedi Rendőrkapitányságra, mert a gyerekek anyja nem volt otthon.

Az igazi munka ekkor kezdődött: Varga hadnagy riadóztatta a készenléti csoportot, hiszen mindhárom kiskorú számára egy ideiglenes elhelyezésről szóló papírt kellett kitölteni. Erre azért volt szükség, mert a gyerekek éjszakára felügyelet nélkül nem maradhattak. Ráadásul kiderült: ez már nem először fordult elő. A járőröknek, akik a procedúra ideje alatt nem mozdulhattak el a fiúk mellől, eközben szintén körmölniük kellett: miért vitték be a rendőrségre a gyerekeket. Végül megoldódott a helyzet, a gyerekeket az egyik hozzátartozójuk magával vitte.