Szeged és környéke

2012.01.16. 15:21

Három vizsgálat indult Algyővel szemben

Feljelentést tett a Mol Zrt., miután algyői területére a helyi önkormányzat engedélyével valakik földet, építési törmeléket hordtak. A botrány a polgármester szerint házon belüli ellenfeleinek köszönhető – az alpolgármester szerint viszont a polgármester öntörvényűségének. <br> <br>

Delmagyar.hu

Visszautasítják a Fidesz-KDNP algyői önkormányzati képviselői [namelink name="Herczeg József"] algyői polgármester kijelentését, miszerint „házon belüli" politikai ellenfeleinek köszönhető, hogy vizsgálat indult az önkormányzattal szemben.

A szegedi Fidesz-irodában [namelink name="Gonda János"] algyői alpolgármester a HVG legutóbbi számában megjelent cikk miatt tartott tájékoztatót. A kifogásolt megjegyzés az írás elején olvasható. A cikk arról szó, hogy az algyői polgármester engedélyt adott egy cégnek, hogy egy bizonyos területre 230 köbméter földet rakjon le. A birtok azonban a MOL Zrt-é, nem a községé: a képviselő-testület csak tárgyalt róla, hogy meg akarja venni, repülőtérnek. Idő közben kiderült, hogy sokkal több, mintegy kétezer köbméter föld, valamint törmelék és hulladék is került a területre. Vizsgálják, a megbízott cégen kívül más is szállított-e oda.

A MOL feljelentést tett a rendőrségen a környezetszennyezés miatt, és azért is, mert az önkormányzattól talajfigyelő kutak kialakítását kezdeményezték a területen. A harmadik nyomozás azért indult, mert a község cége a Tisza árteréből homokot szállított, és ez jogosulatlan bányászati tevékenységnek számít.

A Mol feljelentést tett a területére hordott törmelék miatt. FOTÓ: KARNOK CSABA

A Mol feljelentést tett a területére hordott törmelék miatt.
Fotó: Karnok Csaba

Gonda János azt mondta, nem helyes, hogy miután a polgármester elismeri, személyesen felel a történtekért, azonnal tovább is hárítja a felelősséget a képviselőkre. Holott csakis a polgármester „öntörvényű döntéseinek következménye" ez a helyzet. – Az algyőiek törvényes működést várnak el az önkormányzattól, a vizsgálatok kimenetele pedig a település számára hátrányos lehet: környezetszennyezési ügyben marasztalhatják el községünket, miközben fürdőbővítést, turisztikai fejlesztéseket tervezünk.

A független polgármester által vezetett algyői képviselő-testületnek 5 független, 1 jobbikos és 2 Fidesz-KDNP támogatással megválasztott képviselője van.

– Sajnálom, hogy János találva érzi magát ebben az ügyben: a többi képviselő nem tiltakozott. Lehet, János azért teszi, mert tényleg érintett? – reagált az elhangzottakra Herczeg József polgármester.

Azt mondta, az önkormányzat nem követett el hibát az 1200-2000 köbméternyi „inert anyag" ügyében: éppen a község észlelte az illegális szállítmányokat, értesítette a terület tulajdonosát és a környezetvédelmi hatóságot. Valóban adtak engedélyt tiszta föld lerakására egy cégnek, de még márciusban. Az oda nem való szállítmányok viszont augusztusban jöttek. Talajfigyelő kutak elhelyezését pedig nem kezdeményeztük. Ami az ártéri fövenyt illeti: a nyomozás büntethetőséget kizáró ok miatt megszűnt az önkormányzattal szemben. Csak azzal követtek el hibát, hogy a strandról, amely a községé, tereprendezés közben áttévedtek a gépek az állami területre, jelentéktelen mennyiségű az a homok, amit megmozgattak  – mondta lapunknak a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!