Szeged és környéke

2016.03.04. 07:30

Háromnapi fogyasztást spóroltunk februárban

Csongrád megye- Kovács Antal mindennap felírja, hány köbméter földgázt ettek meg a gázkészülékek a lakásában. Az idei február a feljegyzései szerint 15 százalékkal volt enyhébb a tavalyinál. Az Égáz-Dégáz Zrt. arányaiban hasonló következtetésekre jutott.

Fekete Klára

– Egy konvektor megy állandóan a nappaliban, a konyhai pedig csak étkezések idején – magyarázta fűtési szokásait a 85 éves [namelink name="Kovács Antal"]. – A fürdőszobai hősugárzót reggel és este kapcsolom be, a vízmelegítő gyújtólángon van. A többi konvektor ki van kapcsolva, a hálószobát a nappaliból fűtöm nyitott ajtón keresztül. Mindennap felírom a gázóra állását és a reggeli kinti hőmérsékletet egy füzetbe, majd az adatokat a számítógépben, Excel-táblázatban rögzítem. A számok alapján grafikont készítek. Amikor kiugró értékeket kapok, annak vagy az az oka, hogy nagyon hideg az idő, vagy az, hogy rendkívüli esemény történt: ezeket is jelzem a naplómban. Magasabb fogyasztást okozó rendkívüli esemény lehet például az is, hogy mosok, az alacsonyabb érték pedig amiatt lehet, hogy elutazom egy napra.

Háromnapi fogyasztást spóroltunk februárban. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


A szegedi nyugdíjas közlekedésmérnök feljegyzései szerint idén februárban a tavalyihoz képest kevesebb, 184 köbméter földgáz fogyott el a háztartásában, míg egy éve 218. A két érték között 34 köbméter, 3400 forint a különbség. A napló szerint tavaly egészen február 21-éig mindennap éjjel mínuszokat mértek, idén azonban csak 6-án, valamint 25–27-én esett le nullánál alacsonyabbra a hőmérséklet.


Utánajártunk: az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. adatai szerint a 2014–2015-ös három téli hónapban – december, január és február – a cég szolgáltatási területén mintegy 648 millió köbméter gáz fogyott, 2015–2016 telén pedig 655 millió. Vagyis közel ugyanannyit fűtöttünk el, mint egy évvel ezelőtt. Az idei február valóban enyhébb volt a tavalyinál: 2015 második hónapjában 208 millió köbmétert fogyasztottunk, míg idén februárban 27 millió köbméterrel kevesebbet, 181 milliót. A hivatalos adatok arányaiban megegyeznek riportalanyunk, Kovács Antal egyedi mérésével.

Háromnapi fogyasztást spóroltunk februárban. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


Ezen a télen a legmelegebb nap február 22-én volt 11 fokos átlaghőmérséklettel, 5,1 millió köbméteres földgázmennyiséggel. A leghidegebb nap január 4. volt, mínusz 7,4 fokos átlaghőmérséklettel, 11,1 millió köbméteres fogyasztással.

Van gáz az algyői tárolóban


Elterjedt, hogy nincs elegendő gáztartalék a tárolókban. Kihúzzuk-e a meteorológiai tavaszig földgázzal? – Az algyői föld alatti tárolóban válsághelyzet esetére jelenleg 920 millió köbméter biztonsági földgázkészlet áll rendelkezésre  – válaszolta kérdésünkre [namelink name="Milassin Levente"], a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kommunikációs igazgatója. A tárolókban van kereskedelmi célú földgázkészletet is, mintegy 110 millió köbméter. A 2009-ben átadott tároló teljes kapacitása 1,9 milliárd köbméter. Kérdésünkre azért válaszolt az MFB, mivel a bank az egyik tulajdonosa az algyői gáztárolót működtető MMBF Földgáztároló Zrt.-nek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!