Szeged és környéke

2016.07.29. 19:00

Határsértésnek számít az ételosztás Röszkénél?

Megtiltották az ételosztást az Oltalom Karitatív Egyesületnek a röszkei tranzitzónánál, közben a száz fő befogadására alkalmas szabadkai táborban is már több mint ötszázan vannak.

Szlavkovits Rita

Nem engedték az Oltalom Karitatív Egyesület aktivistáinak, hogy kiosszák a röszkei tranzitzóna mögött várakozóknak az ételt. A civil szervezet egyedüliként próbálta meg meleg étellel ellátni a heteken át itt vegetáló majd hétszáz menekültet, emellett vizet és némi higiénés felszerelést is biztosítottak számukra. Az elmúlt hetekben a civilek számára a hatóságok ezt lehetővé tették, a hét elején azonban határozottabban léptek fel, aminek pontos okát nem ismeri Iványi Éva, a szervezet aktivistája.


Informálisan azt hozták az önkéntes tudomására, hogy a szerb oldalon fogalmazódott meg az a kérés, hogy a horgosi oldalon kialakult tábor közelében letelepedett éhségsztrájkolók akciója idején hagyjanak fel a civilek az ételosztással. A változó létszámmal ötven körüli tiltakozóhoz szeretett volna csatlakozni a 20 kilométerre levő szabadkai tábor másfélszáz lakója, ám ezt a szerb rendőrök megakadályozták. Itt szerda délután feloldották az ideiglenes zárat, és a túlzsúfolt szállásról megpróbálják az adaševci és sidi táborokba szállítani őket. Így Iványi Éva sem érti pontosan, hogy milyen összefüggés van az éhségsztrájkolók akciója és a között, hogy szervezetük a tranzit mellett, a menedékkérelmük beadására várakozó több száz ember ellátásában próbál támogatást adni.


– A hatóságok azzal magyarázták a döntést, hogy a keskeny, kétméteres sávban ételt osztva esetleg átér az ételhordó szerb oldalra, azaz határsértést követünk el – magyarázta az aktivista.


A rendvédelmi szervezet azt javasolta az Oltalom Karitatív Egyesület képviselőjének, hogy a bevándorlási hivatallal egyeztessenek. Információink szerint az Oltalomhoz hasonlóan a Migszol Szeged munkatársai sem adhatnak át semmiféle terméket a senki földjére, de az ENSZ munkatársai tovább dolgozhatnak.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!