Szeged és környéke

2016.12.01. 21:30

Haverok, dohány, panama Szegeden

Zár alá vették a Fideszhez több szálon köthető Vahl Rezső vagyonát, aki két trafikot is nyert három éve Szegeden. Vahl Rezső volt annak a vadasparki játszóteret építő cégnek a tulajdonosa és ügyvezetője, amely ellen már több mint egy éve nyomoznak csalás és pénzmosás gyanúja miatt.

Szabó C. Szilárd

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát, akik, illetve amelyek esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Együtt a szövetkezetben


Az Opten adatbázisa szerint Vahl Rezső ügyvezetője a 2013-ban Szegeden alapított ABC Kézműves Műhely Szociális Szövetkezetnek, ahol Horváth Viktor a felügyelőbizottság tagja. Horváth Viktor 2014-ben három és fél hónapig volt ügyvezetője a Sixteen Life Szociális Szövetkezetnek, ahol akkor Vahl Rezső is tagja volt a felügyelőbizottságnak.



Székhelyek a félemeleten


A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listáján a Traficum Bt. is szerepel. A dohányáru-kiskereskedelemmel foglalkozó szegedi céget a nagy trafikbumm idején, 2013 májusában alapították meg az IKV Deák Ferenc utcai épületében – a félemeleten.


Az Opten céginformációs adatbázis szerint a Traficum Bt.-nek a Szegeden két trafikkoncessziót nyert Vahl Rezső az egyik tulajdonosa, és ő volt a vállalkozás ügyvezetője is – idén februárig. Vahl Rezsőt az a Horváth Viktor, az SZKT korábbi, 2010 és 2014 közötti sajtóreferense, a baloldali városvezetéssel kérlelhetetlen egykori Szegedi Szóda című újság főszerkesztője váltotta a Traficum ügyvezetői székében, aki a betéti társaságnak is beltagja. A cégnek megalakulása óta kültagja Cseri László, Gyimesi László korábbi szegedi Fidesz-elnök egykori személyi titkára és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. felügyelőbizottságának volt elnöke. Cseri három trafikot nyert Szegeden. Az ezeket működtető Furnas Bt.-t szintén az IKV Deák Ferenc utcai telephelyén alapították 2013-ban. A Furnas ügyvezetője és egyik tulajdonosa Cseri, a másik tulajdonosa pedig Hajdú István, akinek az édesanyja négy trafikot nyert Szegeden. Az ezeket működtető Hekla Trade Bt.-t – amiben Hajdú István az egyik tulajdonos – is a Deák Ferenc utcai IKV-épület félemeletén alapították. A trafikos vállalkozások székhelye a cégpapírok szerint a Deák Ferenc utca 22. félemelet 7–8. volt. Akkor itt, a félemelet 6–7.-ben bérelt irodát a Titan Project’s House Kft., amelynek a Fideszhez több szálon kötődő Vahl Rezső volt az ügyvezetője és tulajdonosa – tavaly márciusig.


A Traficum Bt. nettó árbevételeinek alakulása


A Traficum Bt. felemelkedése számszerűsítve úgy néz ki, hogy míg 2013-ban – júliusban nyitottak meg a nemzeti dohányboltok – az éves nettó árbevételük 84,8 millió forint volt, 2014-ben már 327,5 millió, 2015-ben pedig 382 millió forint feletti eredménnyel zártak.



Csalás és pénzmosás


A Titan neve onnan lehet ismerős, hogy ez a cég – amely a Szegedi Szódának is kiadója volt – épített 2013-ban 185 millió forint uniós támogatásból játszóteret és interaktív tájékoztató rendszert a Szegedi Vadasparkban. A Titan ellen költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz tavaly óta az Európai Csalás Elleni Hivatal és a NAV dél-alföldi bűnügyi igazgatósága, mert a gyanú szerint offshore cég közbeiktatásával mostak pénzt. Ketten már előzetesben vannak, a cég jelenleg felszámolás alatt áll. A Titan elleni nyomozás határidejét nemrégiben 2017. január 24-éig hosszabbították meg.


Zár alatt Vahl vagyona


Az Opten adatbázis szerint a NAV dél-alföldi bűnügyi igazgatósága idén áprilisban zár alá vette Vahl Rezső vagyoni részét a Traficum Bt.-ben. Vahl Rezsővel már több mint egy éve keressük a kapcsolatot, de előbb elérhetetlen volt, pár hónapja pedig már csak annyit közöl a telefonja, hogy az előfizető nem kapcsolható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!