Szeged és környéke

2019.05.14. 15:02

Házőrzőnek is kiváló a bivaly

2015 végén egy hirtelen ötlettől vezérelve, bármilyen előképzettség nélkül vásárolta meg a 17 bivalyból álló állományát a sándorfalvi Tóth Gábor és párja, Balogh Bernadett. Mire hazaértek az állatokkal, 21 lett belőlük.

A. T. J.

Nem a klasszikus módon hajtja ki téli szállásukról a bivalyokat a sándorfalvi Tóth Gábor, hanem egyenként, utánfutón szállítja őket. – A téli szálláson, jól megközelíthető, fedett, száraz helyen takarmányozni kell az állatokat. Alkalmas ridegtartásra, de meghálálja a jobb körülményeket – mondta a Mákszem Bivalyoskert vezetője, aki 2015-ben párjával, Balogh Bernadett-tel úgy vágott bele a bivalytartásba, hogy semmit nem tudott az állatról.


– A legelőink nem a legjobb minőségűek, szikes, zsombékos a talaj, amelyet mezőgazdasági célokra nem tudtunk hasznosítani. Olyan állatot szerettünk volna tartani, ami a legtermészetesebb módon tud fejlődni, aminek köszönhetően a húsa is az lesz – magyarázta Bernadett, miközben az állatok kíváncsian bámultak minket. Bernadett érzékeny lelkületűnek írta le a bivalyokat, amelyek megismerik a gazdájukat, jó házőrzők, ezért idegenként nem tanácsos bemenni közéjük.


A 17 állatból álló állományt négy évvel ezelőtt vették meg, de mire Sándorfalvára értek velük, négy megellett, így 21 bivaly érkezett. – Az első ellésünk 2017 elején volt. Izgalmas volt, mert februárban mínusz húsz fokot mértünk. Lestük, hogy mi lesz, de strapabírók a bocik, lefeküdtek kint, a hóban, ott hesszeltek – idézte fel a kezdeti izgalmakat Bernadett.

A sándorfalvi Mákszem Bivalyoskert állománya negyven hektár területen legel.

A sándorfalvi Mákszem Bivalyoskert állománya negyven hektár területen legel.

A Mákszem Bivalyoskert tulajdonosainak célja, hogy minél többen megismerjék a magyar házi bivalyt, jellemzőit, viselkedésüket és húsuk felhasználását.


Tóthék egyelőre csak a bikákat vágják le, nem céljuk nagyüzemben feldolgozni az állatot, ezért havonta egyet vágnak, tőkehúst és szalámit értékesítenek. A bivalyhús szárazabb, mint a marháé, de magasabb az ásványianyag- és vitamintartalma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!