Szeged és környéke

2019.07.05. 17:00

Hivatalos: Kihátrált a fél baloldal Botka László mögül Szegeden!

Miközben "példátlan összefogásról" beszélt Szabó Sándor szocialista parlamenti képviselő pénteken a Széchenyi téren, a Demokratikus Koalíció jelezte: nem támogatják Botka Lászlót és a "példátlan összefogást". Maga Botka László meg sem jelent a nagy bejelentésen, nem adta még az arcát sem az egészhez.

K.A.R.

Szegeden a balliberális oldal közös sajtótájékoztatón tervezett bemutatkozni pénteken, ám az összefogásba hiba csúszott. Szabó Sándor az MSZP szegedi országgyűlési képviselője kérdésre azt mondta, volt egy megállapodásuk a Demokratikus Koalícióval az európai parlamenti-választásokat követően, de azt felrúgták.


Kiemelte, változatlanul nyitottak feléjük és várják a pártot a szegedi összefogásba, amennyiben nem jönnek, akkor nekik is tudniuk kell, hogy ezzel – Szabó szerint – a Fideszt támogatják. Így tehát az uniós választásokon meglepő sikert arató DK nélkül maradt a megyeszékhelyen az MSZP, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP, demokratikusnak nevezve együttműködésüket. Erről pénteken sajtótájékoztatót is tartottak, ahol arról tájékoztattak, hogy egy következő eseményen jelentik majd be a jelöltjeiket, majd nem sokkal a pénteki sajtótájékoztatót követően egy közlemény érkezett tőlük, melyben az áll, hogy minden körzetben közös jelölteket állítanak, és együtt támogatják Botka László újraválasztását és programját.


Teljes a zűrzavar a háttérben. Ahogyan a DK, úgy Botka sem jelent meg pénteken, illetve egyelőre még indulását sem jelentette be.


Egyetlen célja van az összefogásnak, a Fidesszel szembe szállni, viszont a most igen népszerű DK nélkül nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz, hiszen a Párbeszéd és az LMP is jelentéktelen a megyeszékhelyen. A Jobbikot leginkább csak Tóth Péter képviseli, a tavalyi parlamenti választás után sokan kihátráltak a pártból, inkább a Mi Hazánk Mozgalmat választják.


Az idei májusi voksolás után az MSZP népszerűsége is nagyot zuhant, csupán 8,4 százalékos a támogatottságuk. A Momentumról leginkább a közösségi oldalon hallani Mihalik Edvin prezentálásban, aki egyébként Békés megyei, valamint most már Nagy Sándor alpolgármester is posztol a fiatalok kezdeményezéseiről, miután a szocialista városvezetésre súlyosodó perek miatt a jegyző nyugdíjba vonult, Solymos László lemondott alpolgármesterségéről, Nagy Sándor pedig az MSZP-ből a Momentumba menekült át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!