Szeged és környéke

2019.07.03. 12:15

Hónapok óta áll a munka Tarjánban és Felsővároson

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársaim megállapították, hogy 28 tér szorul felújításra. El is kezdődött a munka a Genév Kft. és az Alapközmű Kft. kivitelezésében a megyeszékhely több pontján, de aztán valami okból másfél hónapja megállt a fejlesztés.

K. A. R.

[connected id="2589845" position="right"] Korábban már hírt adtunk róla, hogy a szegedi közgyűlés idén 100 millió forintot különített el a város játszótereinek megújítására a költségvetésben. Az önkormányzat kérésére a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai feltérképezték a város játszótereinek és kondiparkjainak állapotát. Megállapították, hogy huszonnyolc tér szorul felújításra. El is kezdődött a munka a megyeszékhely több pontján, például Felsővároson a Debreceni utcában és Tarjánban a Retek utcán, azonban valami okból másfél hónapja megállt a fejlesztés.


Tóth Zsanett olvasónk azt panaszolta, hogy feltúrták a tereket, amiket körbeszalagoztak, valamint hatalmas földhalmokat építettek, majd minden úgy maradt. – A Debreceni utcán egy markoló is ugyanott és ugyanúgy áll már másfél hónapja. A játszóterek használhatatlanok, pedig itt a jó idő, a gyerekekkel ki lehetne menni. Nagyon bosszantó, hogy nem tudjuk használni szünidőben egyiket sem. Persze itt van még a közelben a Máltai játszótér is, ami régen nagyon jó volt. Mára viszont az eszközök leamortizálódtak, vannak olyanok, amelyek balesetveszélyes is, és ugyan a központi épületüket pályázati pénzből felújították, de a játékokra már nem volt pénz. Úgy vélem, nekik is lehetne segíteni valahogy, hiszen szerettük azt a játszóteret is – hangsúlyozta levelében olvasónk.

Hónapok óta áll a munka Tarjánban és Felsővároson. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

Megkérdeztük a városvezetést, mi okból álltak akadt meg a fejlesztés, miért nem történik semmi már több hete az említett területeken, és mikor folytatják a beruházást, kérdésünkre azonban nem érkezett válasz. Tettünk egy kört mi is a játszótereknél, munkásokkal viszont csak a Retek utcán találkoztunk, épp csöveket helyeztek a földbe. Azt tapasztaltuk, hogy a maradék játékot lassan körbenövi a gaz mindkét helyszínen, illetve a térkövek is kupacokban várják, hogy mi lesz a sorsuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!