Szeged és környéke

2016.02.10. 11:30

Horgászoké lett a Tisza 2030-ig

Csongrád megye - A Tisza mellett több víz is a horgászok kezelésébe került Csongrád megyében. Szövetségük azt vállalta, jobban fog vigyázni a folyóra, mint a halászok. Erre számít öt-hat ezer pecás is. Az engedély nem drágult.

Bakos András

Erdei: jobb lesz


– Jó döntés született. Az eddigi megoldás ellenőrizhetetlen volt, mindegy, kinek a hibájából – mondja Erdei Attila magyar bajnok és feederes világbajnok szegedi versenyhorgász. Furcsának tartja, hogy vannak, akik – talán azért, mert így a kormányon lehet ütni egyet – az új törvény ellen tiltakozó halászok mellett szólnak. – A parlament szerintem megalapozottan, jól döntött az ügyben. A halászok zöme nem főállásban dolgozott. Az a véleményem, jobb is, hogy végre megszűnik az a munka, amit ők végeztek.

3006 hektár. Ekkora vízterületen gyakorolja az idei évtől 2030-ig a halgazdálkodási jogot a megyebeli horgászok egyesületeinek szövetsége. Hozzá tartozik a Tisza, a Maros és a Körös is, amely korábban a halászati szövetkezeté volt. 2016-ban a törvény már nem engedélyezi az élővizeken a kereskedelmi célú halászatot, így a legtöbb helyen a Magyar Országos Horgász Szövetség lett a haszonbérlő, a megyei szövetségek és egyesületek pedig alhaszonbérlők. Láda Gáspár, a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy a Mártélyi-holtágról még nem döntöttek, de a többi állami tulajdonú érintett vízterület gazdára talált.


Az Atkai-holtág és a Maty-ér eddig is a szövetségé volt, azé is maradt. Hozzá került az Algyői-főcsatorna, a Körtvélyes és az Akolszög. A Görbe, Sárgás és Lisztes nevű vizeket helyi egyesületekkel közösen fogja gondozni. A Kurcát a korábbi módon használják a mindszenti, szegvári és szentesi horgászok. A Kórógy-csatorna újabb részét nyilvánították halgazdálkodási területté, ez a derekegyházi egyesületé lett. A Kistehenes és Nagytehenes nevű Körös-holtágak a szelevényiekhez kerültek. A januári szünet után már árulják a jegyeket.


– Kétféle horgászjegyet adunk ki a szövetség által kezelt természetes vizekre. Egy változatlan árú, 14 ezer 500 forintosat, amely a Tisza, a Maros, a Körtvélyes, az Akolszög és a hagyományosan ide tartozó csatornák mellett az Algyői-főcsatornára és a Körösre egészen a kunszentmártoni közúti hídig vonatkozik – tájékoztatott Láda Gáspár.


– A Körös vidéki szövetséggel abban állapodtunk meg, hogy az ő Körös-engedélyük viszont a Tisza-torkolatig érvényes. Van egy kedvezményes 8000 forintos jegy is, amely a Tisza és a Körös kivételével tartalmazza az összes többit.

 

Szabó Zoltán a frissen váltott engedéllyel azonnal ment a Tiszára. Jobb fogást remél. Fotó: Kuklis István

Szabó Zoltán a frissen váltott engedéllyel azonnal ment a Tiszára. Jobb fogást remél. Fotó: Kuklis István

Évente 100 nemes hal


A horgászrend változott: az élővizeken a darabszámmal korlátozott fajokból évente 100-at lehet kifogni. Az egyéb halakból 10 helyett 5 kilogramm lesz a napi kvóta, és 15 centiméteres méretkorlátozást vezettek be a dévérre, a bagoly- és a lapos keszegre is.

A szövetség nagyon készül arra, hogy jobb gazda legyen, mint a korábbi bérlő. Az eddigi három főállású halőr mellé már fölvett négyet, őket autóval, csónakkal látja el, és még nőhet a csapat. A horgászok közös vagyonának védelmében gyakoribbak lesznek az ellenőrzések. Halászeszközt használó ember csak a szövetség által megszabott feladatot végezhet, adott időben, helyen és eszközzel. Az idegen fajokat, a törpeharcsát fogja ritkítani, illetve áradás után a kubikokban rekedt ivadékokat menti.


A szövetség telepíteni is fog a folyóba, nemcsak kicsi, de egy-két nyaras halakat is. Saját tógazdaságában neveli őket, és termelői szerződésekkel oldja meg, hogy mindig olyan utánpótlás legyen, amilyen kell, és nem amilyet a piac kínál.


A horgászok arra számítanak, hogy a szövetség ugyanolyan színvonalon gondozza a Tiszát, ahogy a Maty-éri pályát – ezt hallottuk a szegedi Szabó Zoltántól, akivel kedden jegyváltás közben, majd a Tisza-parton is találkoztunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!