Hová tűntek a régiségkereskedők?

– Változik a divat, az emberek is változnak, most a könnyen összerakható, lapból készített bútorokra van igény. Azokban a bútorokban, amelyeket én árulok, tisztelni kell, hogy megértek egy bizonyos kort – mondja [namelink name="Pusztai Zoltán"] szentesi régiségkereskedő.

– A cégtáblámon az antikvitás felirat alatt ott volt a palackozott italok boltja is. Talán még halványan látszik is a nyoma – mutatja [namelink name="Molnár Miklós"] szegedi régiségkereskedő, aki már 30 éve van a pályán. Szerinte a rendszerváltás utáni években mentesült a nyugtaadási kötelezettség alól az, aki palackozott italokat is árusított. József Attila sugárúti üzlete mellett üzemeltetett egy másikat is a Csongrádi sugárúton, de azt be kellett zárnia, mert nem volt forgalma. Nemcsak az üzletében veszik körül érdekes történetű tárgyak, hanem az otthonában is, hiszen első és második világháborús bicikliket, motorokat gyűjt. Saját megfogalmazása szerint: mindent, ami érdekes. Elpanaszolta, hogy nagyjából 10 évvel ezelőtt, ha egy kereskedő nem tudott valamit eladni az üzletében, elmehetett vásározni, például Pécsre. – Mára már a pécsi vásár is eltűnőben van. Havonta egy napig tart, ezelőtt akár egy hétig is eltartott. Nekem is hatalmas sátram volt ott – mondja.

Régen jobban ment az üzlet, talán az embereknek több pénzük volt – mondja Pusztai Zoltán. Fotó: Králik Emese
Pusztai Zoltán még néha eljár vásárokba, de inkább csak vásárolni. – Régen jobban ment az üzlet, talán az embereknek több pénzük volt. Fontosnak tartom, hogy felismerjük a vásárlók igényeit. Szerencsére van néhány állandó vevőm, így mindig megkérdezem tőlük, hogy milyen tárgyakat keresnek, és ilyeneket próbálok felkutatni. Van, hogy sikerül, és van, hogy nem, de ez benne van a pakliban. Egyszer egy padláson találtam egy sonka alakú kulacsot az 1800-as évek elejéről. Nagyon különleges és drága darab volt, gazdag díszítéssel – mondja Zoltán. Nemcsak eladással, bútorok javításával, restaurálásával is foglalkozik. – Van, hogy találok olyan bútort, amely mások számára már javíthatatlannak tűnik, én mégis tudok belőle valami egyedit varázsolni. De kizárólag régi anyagból, újjal sohasem dolgozom – hangsúlyozza. Szerinte egyes darabokat évekkel ezelőtt még 60-70 ezer forintért lehetett eladni, ma pedig alig akad valaki, aki 20-30 ezer forintot ad értük. A tehetősebb rétegek valószínűleg Budapesten vagy más nagyobb városban vásárolnak régiséget, ő mégis inkább marad Szentesen, nem szívesen költözne máshová. – Az apósomtól vettem át az üzletet, ő tanított meg az alapokra. Amikor fiatalabb voltam, bútorrakodást és költöztetést is vállaltam, de ez ebben a szakmában nem ritkaság.

Egy évet ad magának

– Az emberek általában érzelmi okokból vásárolnak régiséget. Emlékezteti őket arra, hogy milyen volt otthon gyermekkorukban, milyen volt a nagymamánál. Ezt az érzést szeretnék visszahozni, de manapság erre már nincs pénz. Inkább olcsóbb, kevésbé egyedi módon rendezik be a lakásukat – mondja [namelink name="Kalapács Gabriella"], aki Szegeden, a Gogol utcában működteti üzletét. Az utóbbi időben már kiegészítette gyerekruhával, így talán kifizetődőbb lesz. Szerinte a régiségkereskedéshez szenvedély szükséges, hogy a kereskedő szeresse a tárgyakat, és értsen is hozzájuk. Az ő szenvedélye: a festmények. Rövid időn belül lehet, hogy mégis arra kényszerül, hogy más foglalkozás után nézzen. – Úgy gondolom, egy évet adok magamnak, ha nem történik változás, váltanom kell – mondja.