Szeged és környéke

2013.11.18. 14:32

Hűtlen kezelés miatt vádat emeltek a Mars téri piac volt vezetői ellen

Szeged – Vádat emeltek hűtlen kezelés miatt a Mars téri piac volt vezetői ellen. A városháza is reagált a hírre.

Munkatársunktól

Sajtóinformációk szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Szegedi Vásár és Piac Üzemeltető Kft. volt ügyvezetőjével és volt gazdasági vezetőjével szemben a 2007 és 2010 közötti hűtlen kezeléssel összefüggésben.

A vádirat szerint az ügyvezető tudtával és beleegyezésével a gazdasági vezető az önkormányzati cég részére beszerzési és karbantartási feladatokat ellátó kft. vezetőjével megállapodott abban, hogy a valós piaci értéknél mintegy 35 százalékkal magasabban szereznek be tisztítószereket, papírárut és egyéb árucikkeket. Ezen magatartásukkal a Mars téri piacot üzemeltető városi cégnek mintegy 7 millió forint kárt okoztak. A vádirat szerint a volt ügyvezető beleegyezésével a volt gazdasági vezető az ugyancsak a 2007 és 2010 közötti időszakban az önkormányzati tulajdoni cég üzemanyagkártyáját használta magáncélú utazásaihoz. Ezzel a Szegedi Vásár és Piac Üzemeltető Kft.-nek mintegy 8,7 millió forint kárt okoztak.

A Szegedi Járási Ügyészség a volt ügyvezetővel, a volt gazdasági vezetővel és a számlázásban érintett cégben két személlyel szemben folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat.

A szegedi városháza közleményben reagált a hírre. „A szóban forgó ügyvezetőt még a Bartha-féle fideszes városvezetés nevezte ki 2000-ben a cég élére, majd eltávolítása után a Dorozsmai Nagybani Piacon foglalkoztatta a mostani, Fidesz-Jobbik által kinevezett igazgató. Ha kiderül, hogy szabálytalanul jártak el, akkor a jog teljes szigorával kell velük szemben fellépni. Azt azonban mindenképpen hozzá kell tenni, hogy ebben az esetben néhány millió forintról van szó, míg a 2010 után kinevezett piacvezetés 160 millió forinttal vette át a céget, amit több közgyűlési döntés ellenére sem fizetett be a városkasszába, hanem elköltötte azt – ekkora kárt okozva ezzel az önkormányzatnak" – olvasható a szegedi polgármesteri hivatal kabinetje által kiadott közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!