Szeged és környéke

2016.03.15. 15:30

Idén még marad a medencés szökőkút a Móra Ferenc Múzeumnál

Néhány héten belül elkészülnek a Stefánia és Móra park átalakításának építészeti tervei a Belvedere-től az árvízi emlékműig. Mint tavaly megírtuk, a város összesen 4,3 milliárd forintos uniós támogatásból több száz milliót költ arra, hogy felújítsák a Tisza-parti zöldterületeket.

T. R.

 A munka részeként pedig elbontják a hatvanas években épült, korszerűtlen, energia- és vízpazarló szökőkutat is, helyére valamilyen kisebb vízjáték kerül majd. A Szeged emblematikus helyszínévé vált medencés szökőkút bontása erősen megosztotta olvasóinkat, sokan örültek neki, mások sajnálták.


A tervezést végző Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. illetve az önkormányzat kikérné a szegediek véleményét is a finisbe kerülő három tervről – tudtuk meg [namelink name="Nagy Sándor"] alpolgármestertől, aki annyit elárult, hogy a tervezésnél igyekeztek figyelni a terület történeti hagyományaira, a várfalra, a szobrokra és fákra, amellett, hogy korszerű rendezvényhelyszínben is gondolkoztak.


 Arról, hogy az építészeti munkákhoz mikor lehet hozzáfogni, korai még nyilatkozni, ez a szakminisztériumi jóváhagyástól, a közbeszerzési folyamat hosszától függ elsősorban – mondta el az alpolgármester. Az azon-

ban biztosnak tűnik, hogy idén még nem lesz egyetlen kapavágás sem a területen, az átalakítást jövőre kezdhetik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!