Szeged és környéke

2017.11.23. 17:02

Ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa: a szegedi orvoskar is javasolhat jelöltet a Nobel-díjra

A Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánját levélben kérték fel, hogy javasoljon jelöltet az orvosi-élettani Nobel-díjra. Ezt kapta meg annak idején szent-Györgyi is.

A Svéd Királyi Akadémiától kapott a napokban levelet a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánja. Ebben arra kérték fel, hogy javasoljon jelöltet az orvosi-élettani Nobel-díjra. Bari Ferenc elmondta, ilyenre, vagyis hogy a szegedi képzőhely beleszólhat a legrangosabb tudományos díj várományosának személyébe, emlékezete óta nem volt példa. A gesztussal a kar szakmai és képzési kiválóságát látja elismertnek.


Mint ismeretes, ezt a Nobel-díjat kapta meg 1937-ben Szent-Györgyi Albert, aki korábban az egyetem rektora is volt. A jelölt nevét február 18-áig kell elküldeni Svédországba. Bari Ferenc elmondta, már elkezdte az előzetes tájékozódást, a javasolt szakembert azonban nem csak Szegeden keresik. Személyéről a tudományos bizottság és a kari tanács dönt majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!