Szeged és környéke

2016.09.13. 14:45

Ingyenseprés kétezerért

Csongrád megye - Július óta a gáztüzelésű kémények felülvizsgálata ingyenes - de csak kétévente. Aki ragaszkodik a korábbi gyakorlathoz, fizetnie kell érte. Szeged-Tápén ebből adódtak félreértések.

Dombai Tünde

Tudta-e


Továbbra is az eddigi tarifával fizetős a kémény javítása, átalakítás utáni vizsgálata, illetve az új fűtőberendezés engedélyeztetése. A vállalkozások kéményseprése ugyancsak fizetős.

– Szólt a férjem, hogy jött a kéményseprő. Nem gyanakodtam, hiszen minden évben szokott – mesélte júliusi esetüket a tápai Körös soron lakó [namelink name="Horváth Ferencné Mancika"]. Gázos vízmelegítőt használnak, és konvektorokkal fűtenek.


Az asszony úgy emlékszik, már a kapuban megkérdezte, ugye az állam fizeti az ellenőrzést. A szakember megnézte a kéményt, és kiállította a számlát 2000 forintról. Mancika meg odaadta a pénzt. A kéményseprő a szomszéd utcában is járt, többen fizettek.


Akkor robbant ki veszekedés, amikor egy háromkéményes ház gazdája hazaért, látta a majdnem 6000-es számlát, amit a felesége kifizetett. Utánaeredt a kéményseprőnek, és visszakövetelte a pénzt.

Külön kérvényre

Mancika szólt a helyi önkormányzati képviselőjének. [namelink name="Szécsényi Ferencné"] (MSZP) lakossági fórumot hívott össze, hogy tájékoztasson. A gyűlésre azonban kevesen mentek el, még azok sem, akik megfizették a tanulópénzt. Az Ostrom és az Esze Tamás utcából, illetve a Körös sorról kapott panaszokat. Mancika a katasztrófavédelemnél is bejelentést tett.


Neki azt válaszolta a hatóság, hogy az olyan kéményeket, mint az övé is – vagyis gázkazánt kötöttek rá –, jogszabály szerint július óta elég kétévente felülvizsgáltatni. A hatóság kiemelte azt is, hogy az illetékes szolgáltató, a Szegedi Kéményseprő-ipari Kft. a honlapján és hirdetményekben arra hívja fel a figyelmet, hogy a biztonság érdekében az ilyen berendezéseket érdemes mégis csak évente megnézetni.

 

Horváth Ferencné Mancika kifizette a 2000 forintos tanulópénzt. Nem kapja vissza. Fotó: Török János

Horváth Ferencné Mancika kifizette a 2000 forintos tanulópénzt. Nem kapja vissza. Fotó: Török János

Ha a lakók kérik a soron kívüli vizsgálatot, külön „Alkalmi kéményellenőrzés megrendelő lapon" rendelhetik meg. A nyomtatványon aláíratják, hány kéményt és milyen díjazás fejében ellenőriznek. Ezt a szolgáltató tájékoztatása szerint Mancika kérte és kifizette. Magyarán: nem kapja vissza a pénzét.

Kétszer ingyenes

– Nem az egész kéményseprő szolgáltatás lett ingyenes a lakosságnak júliustól – hangsúlyozta a lakossági fórumon [namelink name="Rókus Imre"] alezredes. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa hozzátette: a kétévente végzett felülvizsgálatért, négyévente pedig valamivel részletesebb műszaki felülvizsgálatért nem kell fizetni. Ezt a szakemberek sormunkaként emlegetik, mert menetrend szerint végzik, 15 nappal korábbi kiértesítés után. Ha nincs otthon az ügyfél, újabb időpontot kell megadniuk 30 napon belül.

Ha akkor sem ér rá, a harmadik időpontért az eddigi szolgáltatási díj 30 százalékát kérik el tőle. Az értesítőn szerepel a kéményseprő elérhetősége. Ez csak olyan ingatlanokra vonatkozik, amelyek magánszemély tulajdonában állnak, és a címre nem jelentettek be vállalkozást. Térítésmentesen végzi el a szolgáltató a kémények vizsgálatát, szükség esetén a tisztítását, ám a kiégetés már fizetős. Szintén ingyenesen nézik át a berendezések levegő-utánpótlását.

Katasztrófavédelem kisebbségben

A katasztrófavédelem Csongrád megyében csak két településen, Hódmezővásárhelyen és Mártélyon vette át a kéményseprő-ipari szolgáltatást. Megírtuk: Szentesen és Csongrádon maradt az önkormányzat cége. Szeged és másik 45 település pedig úgy döntött, megtartja szerződését a Szegedi Kéményseprő-ipari Kft.-vel. A szolgáltatók felettes szerve a katasztrófavédelem.

 

Sajnálja a szolgáltató


– Úgy tapasztaltuk, hogy sokan nem szeretnék, ha egy-egy évben kimaradna a gázkémények ellenőrzése, ezért kínáltunk lehetőséget mindenki számára a soron kívüli munka megrendelésére – reagált megkeresésünkre a Szegedi Kéményseprő-ipari Kft. – A lakosság jól fogadta a kezdeményezésünket, ez látszik a folyamatos megrendelésekből. Nagyon sajnáljuk, hogy minden igyekezetünk ellenére volt, aki félreértette ezt a felajánlásunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!