Szeged és környéke

2011.11.04. 21:21

Irénke önként őrzi a határt

Röszke - Egyre több hír érkezik arról: határsértőket fogtak a hatóságok. Ez az éber lakosságnak is köszönhető.

Horváth Attila

– Idén 18 határsértőt az én bejelentésem alapján fogtak el – meséli [namelink name="Friedrich Irén"] Röszke melletti tanyáján. Az asszony telke a szerb határtól légvonalban 800 méterre található. Azt mondja: két házőrzője, Kántor és Biggie jelzésére szokott felfigyelni. Ha éjszaka meghallja ugatásukat, tudja: illegális migránsok tartanak arrafelé. Azonnal hívja a határrendészeket, akik rögtön indulnak. A kirendeltségtől nyáron köszönőlevelet kapott, amiért az ő riasztása után egyszerre négy személyt is elkaptak. Házától 200 méterre a 67 éves nő megmutatja az ösvényt is, amin a migránsok közlekednek: jól kijárt utat találunk, látható a csempészautó nyomvonala. Mellette hatalmas fatuskók.

– Ide bújnak, amíg nem érkezik a jármű értük – magyarázza Irénke néni. – Igaz, többször maguk szerzik a kocsit, nemrégiben az enyémet is el akarták lopni, de nem sikerült beindítaniuk.

Az éber asszony kivezet bennünket a zöldhatárhoz, ahol vélhetően többen is átjönnek az országba, majd a IV-es körzet legutolsó tanyájához kalauzol. Itt él 12 éve Bartus Zoltán szintén két kutyával. – Egymásnak jeleznek az állatok. Az enyéim, Buksi és Vöröske ugatni kezdenek, ha mozgást, szagot észlelnek, ezt hallják meg Irénke ölebei – magyarázza a férfi. Ha mégsem, akkor az asszony kutyái szúrják ki a migránsokat. Zoltán is telefonál, igaz, ő a rendőrségnek, mert az ingyenes. – 6 évvel ezelőtt a tanyám előtt futott el egy férfi. Megállt, vizet kért, megkérdezte, hogy ez Magyarország-e. 1 óra múlva bilincsbe verve hozták elém, hogy azonosítsam.

– Ide bújnak, amíg nem érkezik a jármű értük – magyarázza Irénke néni. – Igaz, többször maguk szerzik a kocsit, nemrégiben az enyémet is el akarták lopni, de nem sikerült beindítaniuk.

Kutyái riadóztatják Irénke nénit. Fotó: Schmidt Andrea

Kutyái riadóztatják Irénke nénit.
Fotó: Schmidt Andrea

Az éber asszony kivezet bennünket a zöldhatárhoz, ahol vélhetően többen is átjönnek az országba, majd a IV-es körzet legutolsó tanyájához kalauzol. Itt él 12 éve Bartus Zoltán szintén két kutyával. – Egymásnak jeleznek az állatok. Az enyéim, Buksi és Vöröske ugatni kezdenek, ha mozgást, szagot észlelnek, ezt hallják meg Irénke ölebei – magyarázza a férfi. Ha mégsem, akkor az asszony kutyái szúrják ki a migránsokat. Zoltán is telefonál, igaz, ő a rendőrségnek, mert az ingyenes. – 6 évvel ezelőtt a tanyám előtt futott el egy férfi. Megállt, vizet kért, megkérdezte, hogy ez Magyarország-e. 1 óra múlva bilincsbe verve hozták elém, hogy azonosítsam.

Ketten mutatják meg a közvetlenül Zoltán tanyája melletti gödröket, ahova a menekülők rejtőznek a helikopter és a hőkamera elől. 100 méterre egy földesút található, ezen akár Mórahalomig is eljuthatnak a külföldiek két önkéntes határőrünk szerint.

– Ha rajtam múlik, a karpereces autó mindannyiukat elviszi – hangsúlyozza az asszony.
Nagylaki kertjükből Tóth Vass Balázs átlát Romániába, tőlük egy kilométerre húzódik a határ.

– Emlékszem, hogy gyerekkoromban, a 80-as években gyakran köszöntem az arra sétáló fegyveres román határőröknek. Rendszeresen a csatorna és a töltés mellett játszottunk, a dombocska másik fele már a szomszéd ország – meséli Balázs. A 29 éves férfit már kétszer is igazoltatták a határőrök. A szomszéd településre, Csanádpalotára látogatott át barátnőjéhez motorral, amikor kiment a földes útra, itt állították meg, két autóval követték. Nagylak közelében pedig kocsival ment ki a Maros-partra, itt szintén a nyomába eredtek. Mivel gyorsan vezetett, azt hitték a határőrök, hogy menekül előlük. Mindkétszer tisztázódott a helyzet.

Friedrich Irén a magyar határt jelző köveknél. Mögötte a kukoricás már szerb területen van. Fotó: Schmidt Andrea

Friedrich Irén a magyar határt jelző köveknél. Mögötte a kukoricás már szerb területen van. Fotó: Schmidt Andrea
– Egy alkalommal szintén a parton sétáltam, megláttam egy férfit, aki a túloldalról úszott át. Azt mondta: elvitte a sodrás, megkért, hogy fuvarozzam a határőrségre. Felültettem a motoromra, és elvittem.

Idén 1400 határsértő

Októberben a magyar–szerb határ 62 kilométeres Csongrád megyei szakaszán 367 illegális migránst fogtak el, számuk több mint duplája volt a szeptemberinek. Az idén 1000–1400 határsértőt tartóztattak föl, ez 20 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. A határsértők többsége afgán, pakisztáni, török, szerb vagy koszovói, de felbukkannak köztük eritreai, nepáli és szomáliai állampolgárok is. A felderítését segíti a Röszkénél fölszerelt, stabil hőkamera, amelyhez hasonlót Tiszasziget és Ásotthalom közelébe is telepítenek – mondta Várkonyi Tamás, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség osztályvezetője. Közölte: már a rendőrség lovas járőrei is szolgálatot teljesítenek a magyar–szerb határ Csongrád megyei szakaszán.

Schengen határai

A Schengeni Egyezmény az Európai Unió (EU) első és harmadik pillérének része, amely elsősorban a belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését jelenti. Az egyezménynek nem minden unióbeli ország a tagja, és vannak nem EU-beli tagjai is. Az egyezményt nem minden aláíró tagország alkalmazza. Nem tagja az övezetnek egyelőre az uniós tagállam Románia és Bulgária.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!