Szeged és környéke

2012.08.23. 19:47

Ismét halfesztiválra készül Szeged

Szeged - A Huszár Mátyás rakpartot jövő héten csütörtök este lezárják, előbb a szervezők, majd a vendégek számára is útjára indul augusztus 31-étől szeptember 2-áig az ország egyik legnagyobb gasztronómiai és kulturális fiesztája. A XVI. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál sajtótájékoztatóján a főszervező, Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács minden eddiginél nagyobb számú résztvevővel számol.

Munkatársunktól

– Idén milyen újdonsággal várják a halfesztivál vendégeit?

– Az újdonság, ami talán nem is akkora újdonság, hogy minden évben egyre többen jelentkeznek a halfesztivál főzőversenyére, amelyet hagyományosan a szegedi Partfürdőn rendezünk meg. Eddig közel kétszázan jelezték szándékukat. Emellett pedig kiemelt hangsúlyt kap idén a Magyar Honvédség, a rendezvényünket szombaton megtiszteli a honvédelmi miniszter is. Már évek óta a halfesztivál keretein belül rendezik meg az ejtőernyős célba ugró versenyt, idén azonban nagyobb mennyiségű haditechnikai eszközt, köztük páncélautót, lőfegyvereket is láthat a közönség, egy gulyáságyúban a honvédség nemzetközi szakácsolimpián induló csapata is megmutatja halléfőző tudományát. A toborzóirodákba pedig várják a helyi fiatalokat.

Frank Sándor minden eddiginél több résztvevőre számít. Fotó: Schmidt Andrea

Frank Sándor minden eddiginél több résztvevőre számít. Fotó: Schmidt Andrea

– Ez a halfesztiválon miért kap hangsúlyt?

Kiállítás és gasztronómia

A Somogyi-könyvtár idén is kamarakiállítással és kvízjátékkal kapcsolódik a XVI. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál szegedi programsorozatához. A könyvtár dokumentumaiból és a fesztivál főszervezőjének, [namelink name="Frank Sándor"] Venesz-díjas mesterszakács magánygyűjteményéből szerkesztett tárlat 2012. augusztus 27-étől szeptember 1-jéig tekinthető meg a könyvtár első emeletén. A kiállításhoz kapcsolódik kvízjáték is, amelynek szerencsés megfejtői halászlevet nyerhetnek.

– Szeged határ melletti város, a haza védelme itt kiemelten fontos feladat. A határmellettiség is erősíti fesztiválunk nemzetközi jellegét, hiszen Aradról, Temesvárról, Szerbiából, valamint Németországból, Ausztriából és Szlovákiából is lesznek vendégeink. Még kínai csapatunk is lesz, a csípős halételeiket is megkóstolhatjuk.

– A fesztiválszervező csapat hogyan készül a rendezvényre?

– Óriási erőkkel: már javában folynak az előkészületek, kétszáz mázsa friss, élő hallal, több tonna makói vöröshagymával és több mázsa szegedi pirospaprikával számolunk. Ismét üzembe állítjuk a Tisza-part szegedi oldalán, a vízi bástyán a 3500 literes óriásbográcsot, amelyben a hétvégén közel 14 ezer adag halászlevet készítünk. A város halászcsárdái a közkedvelt szegedi halászlé mellett különféle halakból készült finomságokkal várják a közönséget. Várhatóan két-háromszázezren fordulnak meg a kulturális programokkal fűszerezett rendezvényen. A fellépők között lesz [namelink name="Geszti Péter"] és a Gringo Sztár, [namelink name="Notar Mary"] és [namelink name="Nagy Bandó András"] is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!