Szeged és környéke

2010.10.26. 18:19

Ítélet a Virág cukrászda ügyében

Szeged - Elutasította kedden a Fővárosi Bíróság a CIB Bank Virág cukrászda ügyében benyújtott keresetét. A város már bejegyeztette tulajdonjogát a Nagy Virágra és letétbe helyezte a 300 millió forintos vételárat.

Szabó C. Szilárd

Korábban megírtuk: a Virág cukrászdát működtető cég ellen felszámolási eljárás indult, mivel 620 millió forintos tartozást halmozott fel, amelynek nagy része, 570 millió forint banki kölcsön. A felszámolóbiztos meghirdette a Kis Virág bérleti és a Nagy Virág tulajdonjogát, amit végül egy ciprusi bejegyzésű offshore cég nyert meg. Horváth Attila felszámolóbiztos lapunknak korábban elmondta: „azzal, hogy elfogadták a nyertes pályázó 300 millió forintos ajánlatát, a polgári törvénykönyv szerint a szerződés létrejött, de maga a szerződés végleges írásbeli formája és a vevő tényleges kiléte csak azután derült ki, miután a szegedi önkormányzat márciusban meghozta azt a határozatot, hogy él az elővásárlási jogával, s megveszi 300 millióért a Virágot."

Horváth Attila elmondása szerint a CIB Bank azt követően kezdte aggályát kifejezni, miután kiderült, hogy az önkormányzat él az elővásárlási jogával. A pénzintézet azért nyújtott be kifogást, mert szerinte a felszámoló nem tartotta be a kötelező határidőket, egyben kérte új pályázat kiírását. A felszámolást elrendelő bíróság júliusban elutasította a kifogást, mondván: semmilyen szabálytalanság nem történt az eljárás során. A bank azonban nem csupán kifogást nyújtott be, de a Fővárosi Bíróságon megtámadta a felszámoló várossal kötött szerződését is.

Az önkormányzatot képviselő Bene István ügyvéd a keddi tárgyalás után lapunknak elmondta: a bíróság elutasította a bank keresetét, így érvényes a felszámoló várossal kötött szerződése a Virág cukrászdára. Az ítélet nem jogerős, az ellen az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül a fellebbezhet a bank Fővárosi Ítélőtáblához. Bene István hangsúlyozta: a bíróság szerint a felszámoló és az önkormányzat mindvégig a jogszabályoknak megfelelően járt el az ügyben. Az ügyvédtől megtudtuk: a város október 5-ével bejegyeztette tulajdonjogát a Nagy Virágra, a 300 millió forintos vételárat pedig már szeptemberben átutalta egy letéti számlára. Információink szerint a patinás cukrászda tavasszal fogadhat újra vendégeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!