Szeged és környéke

2016.12.09. 17:00

Januártól új szociális támogatást vezetnek be Szegeden

Januártól minden szegedi újszülött után 25 ezer forint egyszeri támogatást ad az önkormányzat a családnak, ha jövő pénteken elfogadja a városi közgyűlés a szociális rendelet módosítását.

Sz. C. Sz.

– Gyökeresen átalakult a szociális támogatási rendszer az utóbbi években. A kormány és az állam kivonult a szociális ellátásból, mindent az önkormányzatokra hárít – kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Botka László. A polgármester bejelentette, januártól bővítik a szociális támogatások körét, ha december 16-án elfogadja a közgyűlés a szociális rendelet módosítását.


– Január 1-sejétől minden szegedi újszülött családja alanyi jogon egyszeri, 25 ezer forintos szülési támogatást kap – mondta Botka László. Ezt azzal indokolta, hogy már Szegeden is egyre kevesebb gyermek – 2011-ben 1497, 2015-ben 1358 – születik. A támogatást nem kötik jövedelemhatárhoz, és mivel szociális segítségnyújtás, nem adóköteles. Ezt a családoknak igényelniük kell majd egy formanyomtatványon, amit a születési anyakönyvi kivonattal együtt kapnak meg az önkormányzattól. Amint ezt kitöltve és aláírva visszaküldi a család, utalják a pénzt a megadott bankszámlára. A polgármester hangsúlyozta, nemcsak azok az állandó szegedi lakosok élhetnek a támogatással, akik Szegeden szülnek, hanem azok is, akik állandó szegedi lakosok, de nem Szegeden szültek. A 25 ezer forintos támogatás gyermekenként jár, így ha valaki ikreket szül, értelemszerűen 50 ezer forintot kap az önkormányzattól.

35 milliós kiadás

Az új támogatási forma bevezetése mintegy 35 millió forintos kiadást jelent az önkormányzatnak. Ennyivel emelik majd meg jövőre a 2015-ben létrehozott a 400 millió forintos szociális alapot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!