Szeged és környéke

2016.03.08. 13:14

Jó üzlet a menza és a vízszolgáltatás

Csongrád megye - A menza és a vízszolgáltatás is lehet nyereséges, ha épp nem tisztán állami tulajdonú. Lázár János nemrég újabb államosítást jelentett be, összegyűjtöttük, a megyében mely cégek bekebelezésével nyerhet legtöbbet az állam.

Segesvári Csaba

Új működési modell bevezetését tervezi a kormány a szennyvíz-, ivóvíz-, gáz-, áramszolgáltatás, a távfűtés, hulladékkezelés és a közétkeztetés területén – mondta [namelink name="Lázár János"] Miniszterelnökséget vezető miniszter február elején Hódmezővásárhelyen.


Ez a miniszter szavai szerint nem jelent mást, mint államosítást, úgy fogalmazott, „a kabinet szeretné, ha a szolgáltatók állami kézbe kerülnének, vagy az állam által felügyelt piacokon működnének". Lázár János szavai szerint "a kormány hosszú távú változásokat tervez, amelyek célja, hogy ezeket a szolgáltatásokat nonprofit jelleggel biztosítsa az állam."


A dohány-, majd tankönyvpiac államosítása után új területekre vetett szemet az állam, az Opten céginformációs rendszer adatai alapján összegyűjtöttük, mely Csongrád megyei, a Lázár-listán szereplő vállalkozások termelik a legtöbb hasznot.

Menza, te drága

Nem árulunk el nagy titkot, ha szerényen azt mondjuk, a közétkeztetés jövedelmező. A közelmúlt szegedi harcai is azt mutatják, érdemes a gyerekek étkeztetésével foglalkozni.


 Makón ugyan az önkormányzatnak nem jött be a menzáztatás, magánkézbe adta a közétkeztetést, mert a városnak évente 55 millió forintba került az ellátás. A tavaly kiírt pályázatot az EUREST Étteremüzemeltető Kft. nyerte, a holland tulajdonú cégnek jól megy: 2014-ben országosan 10,3 milliárd forint bevétel mellett 779 millió forint nyereséget értek el. Igaz, az ebédre panaszkodnak a szülők (2015. október 16.: Makói menzapanasz), gyerekek, de az étkeztetés legalább nem veszteséges. Hódmezővásárhelyen a városi tulajdonú Hód-Menza Kft. végzi a közétkeztetést, a cég 2014-ben közel 1 milliárd forint bevétel mellett 30 milliós eredményt ért el.

 

Összehasonlításképp: a vásárhelyi már állami menza 3 százalékos nyereséget termelt, a makóit vivő holland tulajdonú cég  6,1-et. A sorból a szegedi menzákat ellátó Suli-Host Kft. kilóg: hiába az éves 2,5 milliárd forintos bevétel, a nyereség a papírok szerint  alig 0,5 százalékos.

Ki lesz a liftes vidéken?

Az állam már bekebelezte a gázszolgáltatást, már a megyében is a nemzeti közműcégtől kapjuk a földgázt. Áprilisra várható a nemzeti szemétholding, a katasztrófavédelem a kéményseprést veszi át, a liftellenőrzések államosításának szándékáról már rendelet van. Utóbbival, a felvonókkal kevesen foglalkoznak, Szegeden a Liftcontrol Szeged Kft.-t találtuk. A 2005-ben alapított cég két embernek ad munkát, 2014-ben 180 millió forint bevétel mellett 7,2 millió forint nyereséget értek el. Kerestük a céget, hogy mit szólnak az államosításhoz, de nem válaszoltak.

Víz, víz, tiszta víz

Lázár János a víz- és csatornaszolgáltatás államosítását is említette, ami jórészt már megtörtént az Alföldvíz Zrt. létrehozásával. Szeged ebből a szempontból kivétel, mert a helyi csapból a város és a francia kisebbségi tulajdonos által kitermelt ivóvíz folyik. Nem lehet panaszra oka a Szegedi Vízmű Zrt.-nek, a cég évente 6-6,5 milliárd forint bevételt ér el, a nyereség 6–15 százalék közötti volt. Ez azt jelenti, hogy 2012-re 952 millió forint osztalékot fizetett a cég, ez 2013-ra 1,04 milliárd forintra nőtt, 2014-ben viszont 407 millióra csökkent.

Magánkézben a szemét is értékesebb

Az A.S.A. Köztisztasági Kft. tavaly év végén fejezte be a hódmezővásárhelyi közszolgáltatást, amelynek többségi tulajdonosa az FCC Environment. A cég évente átlagosan 1 milliárd forint bevételt ér el, eredménye 85–320 millió forint közötti. A cégből 2013-ban 180 millió forint osztalékot vettek fel, ebből 111 millió ment a magántulajdonosnak. Nem mutat ilyen szép számokat a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft., a városi szemétszállítással, útfenntartással, köztisztasági feladatokkal megbízott önkormányzati cég hiába ér el évente 3,5 milliárd forint bevételt, osztalékra sem futja.

Távfűtés sem úgy veszteséges

Bármilyen hihetetlen, a tavaly csődbe ment Szegedi Hőszolgáltató Kft. kisebbségi tulajdonosa köszöni, szép él, és megvan. A Pomázi Csaba tulajdonában lévő Energott Kft. az elmúlt 5 évben különböző érdekeltségein keresztül közel 5 milliárd forint nyereséget termelt, a résztulajdonában álló dunaújvárosi hőszolgáltató 2014-ben is nyereséges volt. A szegedi távhőcég csődje az Energottot nem tette tönkre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!