Ebédre vasfüves becsinált leves, afrikai harcsás barna rizs, jobb napokon tönkölyös kockával, uzsonnára zabpelyhes rigel, petrezselymes túrókrém vagy tönkölymagos fonottka jár a gyermekeknek a közétkeztetésben, de a kisdiákok ezeket a fogásokat nem eszik meg a menzán, mert nem ízlik nekik– áll a Jobbik közleményében, amit tegnapi budapesti sajtótájékoztatójukról adtak ki.
Ezen ott volt a szegedi szervezet elnöke, Tóth Péter is, aki elmondta, hogy Szegeden a közétkeztetés problémája eszkalálódott: országosan 447 óvodában folyik aláírásgyűjtés, mert az EMMI azt mondta, hogy eddig nem érkezett panasz a közétkeztetésre. „A szegedi önkormányzat bizottsági ülésén kóstolásra kínáltuk az íztelen, szagtalan ételeket, de senki nem akarta ezekbe belemártani a kanalát. Ezért azt kérjük, hogy Balog Zoltán miniszter is egye meg, amit a Fidesz főzött, majd az elhibázott gyakorlat alapján gondolja újra a rendeletet!” – közölte.

