Szeged és környéke

2007.12.19. 21:44

Jójárt Mihályt családja szeretete tartja életben

Zákányszék - Három éve kapott agyvérzést, két és fél éve ápolják otthonában a zákányszéki Jójárt Mihályt. A család szerint Mihály minden gondoskodást és szeretetet megérdemel. A feleség és a gyerekek bíznak a javulásban, ezért a fővárosban kezeltetik.

Gonda Zsuzsanna

– Nem akarom sajnáltatni magunkat, mert mi akartuk így – ez volt az a mondat, amit a legtöbbször hallottam Jójárt Mihályné Gyöngyitől a beszélgetésünk alatt. Az asszonnyal zákányszéki házukban találkoztunk, férje tolószékben mellettünk ült. Jójárt Mihály három évvel ezelőtt, 52 éves korában agyvérzést kapott, majd negyven nappal később még egyet. Négy hónap kórházi rehabilitáció után 2005 szeptemberében a zákányszéki család hazavitte, hogy otthon gondozza. A férfi éber, úgynevezett vigil kómában van.

Jójárt Mihály éber kómában – felesége bízik a javulásban. Fotó: Frank Yvette
– Amikor hazahoztuk, csak feküdt mint egy darab fa. Negyvennégy kiló volt – mondja a feleség, és fényképet is mutat a három évvel ezelőtti állapotról. Férje most kilencven kiló, de nem ez az a változás, amelynek Gyöngyi és négy gyermekük a leginkább örül. Állítják: Mihály mindent megért, ami körülötte történik, és a maga módján reagál is. A férfi valóban többször elsírta magát a beszélgetés alatt, felesége kérésére megfogta az újságot, kidobott egy darab papírt az elé tartott papírkosárba. Lassú mozdulatai reményt adnak a családnak.

Toller Lászlót is otthon ápolják

Tavaly júniusban szenvedett autóbalesetet Toller László Pécs polgármestere. Az 57 éves politikus a baleset után nem nyerte vissza az eszméletét, éber kómában van. Őt is otthonában ápolják. Korábban a Blikk című napilap megírta: a nappaliban helyezték el a betegágyat, abban a helyiségben, ahol a politikus felesége és hároméves kisfiuk a legtöbb időt tölti. A család bízik a felépülésben.

– Szüksége van ránk, de tudatosítani akarjuk benne, hogy nekünk is őrá. Mind az öten azt akarjuk, hogy itthon legyen, mert ezt érdemli. Mindig a családja volt számára a legfontosabb, csak jót kaptunk tőle – indokolta Gyöngyi, miért vállalják Mihály mellett évek óta a huszonnégy órás szolgálatot, a katéterezést, a mosdatást, a masszírozást, az etetést. A családnak különben sokat segítenek a rokonok, a barátok a háziorvos is. Közben a legkisebb fiú, Tamás enni ad az apjának – egy fecskendő és egy gyomorszonda segítségével –, a végén azt mondja: egészségedre, apa. Gyöngyi közben arról beszél, hogy 15 évesen ismerte meg későbbi férjét. Alig várta, hogy 18 esztendős legyen és összeházasodhassanak. Huszonnégy évig boldogan éltek, most szigorú napirend szerint. Mihályt mozgatják, fürdetik, ha az idő engedi, kiviszik a házból – Gyöngyi szerint előfordul, hogy a férje felhúzza a ruháján a cipzárt. Csak a bal kezét tudja mozgatni, de javul a bal lába is. A jobb lábán combnyaktörést szenvedett, de amíg kómában van, nem műtik meg.

– Hogy miért beszélek ezekről? Azt szeretném, ha a mi történetünk erőt adna mindazoknak, akiknek hasonló a sorsuk – fogalmaz az asszony.

Jójárt Mihályt legkisebb fia, Tamás fecskendő és gyomorszonda segítségével eteti. Fotó: Frank Yvette
A család egyetlen lányának az esküvőjét idén júliusban tartották. Otthon, hogy Mihály is jelen lehessen.

Speciális kezelést kap

Mihályt Budapesten speciális módon, úgynevezett elektromágneses ingerterápiával kezelik. Jójárték minden hónapban öt napot töltenek a fővárosban. A kezelések nyomán a család szerint javult az apa állapota. A terápia nem olcsó, alkalmanként majdnem 90 ezer forint. Jójárt Mihályért a zákányszékiek összefogtak, a gondozási központ közreműködésével a család számlát nyitott a zákányszéki takarékszövetkezetben (a számla száma: 56900037 – 13015963).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!