Szeged és környéke

2016.04.09. 12:30

Jól pörögnek az ügyfélszolgálatok

Szeged - Ne vegyen ki senki szabadságot hivatalos ügyei személyes elintézéshez - tanácsoljuk tapasztalataink alapján. Szegedi ügyfélszolgálatokon mértük le, mennyi ideig tart, mire sorra kerülünk. A hét évvel ezelőttihez képest rekordsebességgel végeztünk.

Kiss Gábor Gergő

Sok a netes ügyfél


 Évről évre próbálják csökkenteni ügyfeleik várakozási idejét, erről éves statisztikát készítenek, és még a napszakokat is figyelik, hogy mikor hányan érkeznek hozzájuk – tudtuk meg a Szegedi Vízműtől. Hét év alatt a számítógépes technika is fejlődött, és sokkal többen intézik ügyeiket az interneten, így aki személyesen jelenik meg az ügyfélszolgálaton, hamarabb sorra kerül.

Várakozás extrákkal. Röviden így lehet jellemezni a Szegedi Vízmű Zrt. ügyfélszolgálati váróját. Az ügyfelek – a szolgáltató nevéhez hűen – szomjasak akkor se maradnak, ha esetleg sokáig kellene várakozniuk ügyeik elintézésére. A kitikkadt ügyfelek a bejáratnál ballonból csapolhatják maguknak műanyag pohárba a vizet. A kisgyerekek figyelmét egy hatalmas akvárium köti le, amit még a hajdani Szegedi Ipari Vásárokon kiállító vízmű egyik standjához készítettek dekorációs elemként.


– Én általában az interneten intézem a számlákkal kapcsolatos ügyeimet, az óraállásokat pedig telefonon diktálom be – mondta a vízmű várójában [namelink name="Gazdag Antalné Klára"]. A 83 éves asszonytól nem idegen a net világa. – Megmondta a család, hogy ha valaha látni akarom az Angliában és Németországban élő dédunokáimat, akkor tanuljam meg kezelni a netet. Velük Skype-on beszélgetek. Innentől már csak egy lépés volt, hogy a számláimat is általában a neten intézzem – mondta az asszony. Most azért ment be személyesen az ügyfélszolgálatra, mert saját kezűleg, személyesen kellett aláírnia egy hivatalos iratot.

 

Gazdag Antalné Klára néhány perc alatt sorra került a Szegedi Vízmű ügyfélszolgálatán. Fotó: Frank Yvette

Gazdag Antalné Klára néhány perc alatt sorra került a Szegedi Vízmű ügyfélszolgálatán. Fotó: Frank Yvette

– Összességében jók a tapasztalataim, a legtöbb helyen kulturáltan lehet várakozni. Azért étel és ital mindig van a szatyromban, hiszen sosem lehet tudni, mennyit kell várnia az embernek – magyarázta. Gazdag Antalné a 74-es sorszámot kapta meg, érkezése után öt perccel már hívták is az egyik ablakhoz.


Mi csütörtök délelőtt összesen hat helyszínt jártunk végig. A Szegedi Vízmű után csekket fizettünk be a nagypostán, jártunk az OTP-ben, majd az ENKSZ regionális gázszolgáltató, az IKV hőszolgáltató, végül az EDF-DÉMÁSZ ügyfélszolgálatán. Ugyanezeket a helyeket kerestük fel hét éve (2009. június 24.: Időt mértünk a szegedi ügyfélszolgálatokon). Az akkori várakozási időkhöz képest mindenhol rekordsebességgel végeztünk. A hat helyszínt utazásokkal együtt alig több mint két óra alatt jártuk meg.

 

Elkerülhető a sorban állás


A közműszolgáltatóknál a fogyasztóknak többféle lehetőségük van kiegyenlíteni számlájukat. A postai csekken történő fizetésen kívül választhatják az online bankkártyás, az egyedi átutalásos és a csoportos befizetési megbízásos fizetési módokat. Az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató számláit a Tesco csekkpontnál is ki lehet egyenlíteni. Aki a gázfogyasztásáért havonta átalánydíjat fizet, az is kérhet év közbeni elszámolást. Ha túlfizetése van, akkor azt visszautaltathatja. S aki havonta akarja mérőórája állását bediktálni, annak is érdemes a szolgáltató ügyfélszolgálatához fordulnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!