Szeged és környéke

2016.06.20. 12:11

Júliustól újra önálló cég a hőszolgáltató - SZETÁV néven

Fizetni akkor és úgy kell júliustól a meleg vízért és a távhőért, ahogy eddig. A csoportos beszedéssel fizetőknek sincs dolguk. Az IKV-ból kiválik a távhő üzletág - az egyszerűség kedvéért.

Dombai Tünde

– Megint átalakul a hőszolgáltató, ezt írták a számlával küldött levélben. Csak tudnám, miért? És mennyibe fog ez nekünk kerülni? Most megint állhatunk sorba a bankban, hogy a csoportos beszedéshez szerződést módosítsunk? – kérdezték a Csörög rovatban olvasóink.


– Semmilyen módon nem érinti az ügyfeleinket a változás. A június végéig kiállított számlákat az IKV–Távhőnek, a júliustól kiküldötteket pedig az új cégnek kell befizetni. Ugyanez érvényes a hátralékokra is. Mivel az IKV-nak és az új cégnek is ugyanaz a bank vezeti a számláját, annak a nagyjából 4 ezer 600 fogyasztónak sincs semmi dolga, aki csoportos beszedéssel fizet – mondta el érdeklődésünkre az új, 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég ügyvezetője, [namelink name="Kóbor Balázs"]. Az IKV Zrt. távhő üzletágának jogutódja a júliustól működő Szegedi Távfűtő Kft. (Szetáv).


 Az ügyvezetőtől megtudtuk, az ügyfélszolgálatuk, nyitvatartásuk, telefonszámaik változatlanok – ezt a fogyasztóiknak részletesen megírták. A számlákat, leolvasásokat és összesítő számlákat is az eddig megszokott módon és időben küldik ki. Az árak sem változnak, hiszen abba a kft.-nek nincs beleszólása, azokat változatlanul miniszteri rendelet határozza meg. A váltás tehát semmilyen hatással nem lesz a lakosságra.

 Miért kell mégis szétválniuk a cégeknek? Kóbor Balázs elmondta, azért, mert önálló, kizárólag távfűtéssel és melegvíz-ellátással foglalkozó szolgáltató jön létre.


Ezt röviden profiltisztításnak hívják. Inkább az volt kényszerhelyzet, hogy az állami energiahatóság az IKV-hoz rendelte tavaly áprilisban a távhőszolgáltatást, miután a Szegedi Hőszolgáltatónál már nem látta biztosítottnak az ellátást. Megírtuk: ez amiatt alakult ki, hogy az akkori, vegyesen városi és magántulajdonban lévő kft. a tartozásai miatt nem tudott gázt beszerezni a piacon (2015. április 16.: Mától az IKV szolgáltatja a távhőt és a meleg vizet).


Az igazgató hozzátette: az IKV és a távfűtő szakembergárdája, könyvelése és üzleti élete eltér. A törvény előírja, hogy a távhőszolgáltatásnak legyen elkülönített könyvelése, és köteles elszámolni az energiahatóságnak. Emiatt a távhő idegen test volt az IKV-nál. Ennyi időbe telt, mire a jogviszonyok tisztázódtak, és különválhattak. Az igazgató azt mondta, a lépésnek nincs köze egy esetleges későbbi államosításhoz. Arról nincsenek információk.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!