Kajaklogisztika cekkerrel

Ügyes – mondom magamban egyik délután a Sárga közelében, ahol egy fiatalasszony méretes kajakkal kelt át a töltésen, mögötte valamivel kisebb vízi alkalmatossággal férje követte. A szállítási segédeszköz nemes egyszerűséggel egy kiszuperált, nagyobb méretű kerekes bevásárlószatyor – elterjedt szóhasználattal banyatank – volt, s láthatóan könnyedén navigált is vele a fiatalasszony.

– Itt lakunk ötszáz méterre, a töltésen felfele is én toltam, így egészen könnyű, s ha kicsit megbicsaklik a kerék, megigazítjuk – monda [namelink name="Bujdosóné Takács Éva"]. Férje, Norbert egy kicsit pironkodott, hogy ő valójában gépész, és akár rendesebb alkalmatosságot is összerakhatott volna. Ám a kajak könnyebb szállítására egyelőre ez az utóhasznosított bevásárlószatyor is megteszi.

– Evezünk egy kicsit, a nagymama most ráér vigyázni a kilenc hónapos Hannára és a hároméves Tamásra – mondja Éva. Kiderült, az első gyerek megérkezésekor kapta a kajakot, nem igazán gyakorlott még az anyuka, mert hol a pocakja, hol az egészen kicsi gyermek akadályozta abban, hogy profi evezőssé váljon. De azért már kezd belelendülni.

– Idén még nem sokszor voltunk, de lesz ez majd sűrűbb is. Egyébként nagy kirándulók vagyunk, a folyással a belvárosig szoktunk lecsorogni, visszafelé érdekesebb és persze keményebb – mondta az anyuka. Felfelé általában a nagy Mahart hajókig mennek, onnan visszafelé a vidámabb.

A Marosra nemigen szoktak felevezni, lefelé annál inkább csorognak. Makóig elviszik autóval a kajakokat, és öt óra alatt kényelmesen Szegeden vannak. Nem sebességi rekordokat akarnak megdönteni, hanem a szép homokpadokat keresik, s azokon rövidebb-hosszabb ideig megpihenek.

Ez különösen kora ősszel nagyon szép, a férj figyeli a vízállást, és amikor mínusz 1-1,5 méter, akkor már nagyon szépen kint vannak a homokpadok.