Szeged és környéke

2009.03.06. 21:26

Képviselők magányossága a fogadóórákon

Szeged - Egyéni körzetből bejutott, egyformán 5 és fél ezer embert képviselő, választói között lakó szegedi városatyáknál jártunk fogadóórán a héten. Juhász Gyulánál Tápén, Kenyeres Lajosnál Tarjánban. Osztoztunk magányukban.

Fekete Klára

Nem járnak a szegediek képviselői fogadóórákra – tapasztaltuk a héten két rajtaütésszerű látogatáson. Ezt persze cáfolta a két városatya, az ellenzéki Juhász Gyula és az SZDSZ-es Kenyeres Lajos: azt mondták, általában 3-4 látogatójuk mindig akad. Mi azonban kifogtuk a leggyengébb napokat, Juhásznál egy ember járt, Kenyeresnél senki.

Juhász Gyula, Tápé képviselője a részönkormányzatnál, a valahai Klebelsberg-iskolában rendezkedett be, a házasságkötő teremből nyíló helyiséget elődeitől örökölte. A 70-es éveket idéző íróasztal, kagylófotel, falvédő és virágtartó miatt kissé restelkedett. A falra akasztott Szeged-térkép viszont roppant hasznosnak bizonyult: választópolgári érdeklődés hiányában ugyanis legalább nekünk elmagyarázhatta a városrész legégetőbb gondjait. Az egyetlen érdeklődőt, aki pontban 4 órakor járt nála, és aki a Búcsú téri önkormányzati telek megosztásról érdeklődött, sajnos lekéstük.

Hiába várta a panaszokat Kenyeres Lajos. Fotó: Segesvári Csaba

Hiába várta a panaszokat Kenyeres Lajos.
Fotó: Segesvári Csaba

Azzal kapcsolatban, mi volt a leghajmeresztőbb sztori képviselői pályafutása során, a következő történetet mesélte el. Egy családi perpatvarban a família két tagját kirakták a házukból, ezért Szegedre, albérletbe szerettek volna költözni. Hívták a fuvarost, fölpakolták a holmijukat, és a kocsihoz a szamarukat is hozzákötötték. A szegedi főbérlő azonban az állat láttán meggondolta magát, így a kompánia visszaindult Tápéra. Mivel nem tudtak hova menni, a fuvaros végső megoldásként Juhász Gyula házához vitte őket, hogy csináljon velük valamit...

Tarjáni ellentétek

1. Kutyatartók, nem kutyatartók,
2. Cigizők, nem cigizők,
3. Galambbarátok, galambgyűlölők,
4. Fákhoz ragaszkodók és fákra allergiások között.

Kenyeres Lajos, aki Tarján – Csillag tér, Retek utca, Víztorony tér, körtöltés határolta részben felújított területének – képviselője, mindig elhívja a közterület-felügyeletet és a rendőrséget is a fogadóóráira, hogy hallják, mi a lakók problémája. Ezért rajtunk kívül Puskás Ferenc körzeti megbízott és Kanász Magdolna közterület-felügyelő is várta a panaszosokat a héten – hiába. A kerekes székes képviselő az akadálymentesített Eötvös-gimnáziumban fogadott bennünket, iskolai díszletek, asztalok, lábukkal a plafon felé fordított székek között. Azt mondta, az érdektelenségnek az is az oka, hogy vele bármikor „össze lehet ütközni" Tarjánban, egy nap négyszer megy keresztül a körzetén. Ilyenkor mindig megállítja az, akinek közlendője van.

Juhász gyulának nem térkép e táj. Ismeri tápé dolgait. Fotó: Karnok Csaba

Juhász gyulának nem térkép e táj. Ismeri tápé dolgait.
Fotó: Karnok Csaba

Sztorikban Kenyeres is bővelkedik. A tarjáni ellentétekre jellemző volt az a szituáció, amikor padokat telepítettek. Ha nem fa alá helyezték az ülőalkalmatosságot, akkor azonnal telefonált neki valaki, hogy rossz a hely, mert gutaütést lehet majd kapni a melegtől. Amikor árnyékban állították fel a padot, már jött is a riasztás: vigyék el máshová, mert az emberek fejére fognak piszkítani a madarak.

Tápai óhajok-sóhajok

1. Tápéi kiskertek közművesítése. 2. Hosszabb autóbuszvonalak, sűrűbb járatok. 3. Miért égeti el a szomszéd az avart? 4. Problémák vannak a szomszéd kerítésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!