Szeged és környéke

2012.05.18. 14:51

Kerékpáros pihenőhelyet avattak Szegeden

Szeged - Elkészült a Kálvária téri pergola, ami a város ékessége lehet - mondta a szombati avatón Szabó Gábor, a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézményének igazgatója.

Munkatársunktól

A Kálvária téri kerékpáros pihenő- és találkahely pályázati programjában a szegediek dán és német szakiskolákkal működtek együtt, három éve indult. Ács-állványozó szakmát tanuló diákok jártak Dániában és Németországban, ahol kortársaikkal gyakorolták majdani mesterségüket.

Kerékpáros pihenőhelyet avattak Szegeden. Fotó: Frank Yvette (galéria)


Áprilisban a dán és német ácstanulók jöttek Szegedre, s velük együtt építették meg a 80 négyzetméteres, bazaltkővel kirakott pergola favázát. Az alapokat csíkszeredai kőműves tanulókkal együtt tették le a szegedi diákok. A beruházás költsége mintegy 3 és félmillió forint volt, amihez 700 ezer forint pályázati pénzzel járult hozzá az iskola. A fennmaradó összeg előteremtésében segített a körzet szocialista önkormányzati képviselője, [namelink name="Ménesi Imre"], valamint a szomszédos körzet, Móraváros fideszes képviselője, [namelink name="Nógrádi Tibor"].

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!