Szeged és környéke

2019.06.19. 14:23

Keresett szakmákat kínálnak Szegeden és Csongrádon is - azonnali munkába állási lehetőséggel

Csongrád megye - Többen jelentkeztek szakközépiskolába, mint általános gimnáziumba hazánkban, de megyénkben is pozitívak a mutatók. A megkérdezett intézményvezetők elmondása szerint azoknak érdemes szakképzésre menni, akik nem szeretnének 3-4 évig egyetemen ülni, és éreznek magukban kellő kreativitást.

Kiss Anna

Megyénkben népszerűek a szakképzések, a Szegedi Szakképzési Centrumban 1038 kilencedikes kezdte meg a tanévet, idén a ren­des felvételi eljárás keretében 871 diák nyert felvételt, azonban még most indul a beiratkozások időszaka. Angyalné Kovács Ani­kó főigazgató elmondása szerint fontos, hogy az érdeklődési körnek megfelelően válasszunk is­kolát a gyermeknek.


– Akik viszonylag hamar szak­mát szeretnének szerezni, azoknak a szakközépiskolát érdemes választani, hiszen itt olyan képzettséget adó bizo­nyít­ványt kapnak kézhez, ami­­vel rögtön munkába tudnak állni. Mindegyik keresett szakma, amit kínálunk, ezt jól tanúsítja, hogy a képzések után nagy arányban találnak munkát fiataljaink, vannak olyan területek, mint például az építőipar, ahol már tizenegyedik osztályban elkelnek a gyerekek, de egy-egy ügyes kezű cukrász és szakács is munkát kap már a kihelyezett gyakorlata alatt. A szakképzésben azoknak van igazán helyük, akiknek van krea­­tivitásuk és kézügyességük – magyarázza az intézmény főigazgatója.


Angyalné Kovács Anikó rá­­mu­tatott: a jelenlegi rendszerben két típusú oktatást kínálnak, az egyik a szakközépiskola, a másik a szakgimnázium, mindkettő so­­rán 5 évre várják a fiatalokat. Az első esetében a harmadik év után szakmát kap a fiatal, ami után eldöntheti, szeretne-e két évet még maradni és érettségit tenni. Fontos tudni, hogy itt a szakma már egy érettségi tárgynak számít. A másik formában három képesítést kap a diák: a negyedik év végén le­­érettségizik, amellyel párhuzamo­san részszakképesítést szerezhet, ilyen például a szállodai recepciós képzés, az ötödik év végén pedig technikusi végzettséget kap a tanuló.


– Egy biztos, a tanulás itt sem hanyagolható, hiszen csakis az tud sikeres lenni, aki tanul és mo­­tivált, jó eredményeket ér el. Erre van jó példánk is, az egyik diákunk a képesítés megszerzé­se után egy évvel már havi 1 millió forintos fizetést tudhatott magáénak, víz-, gáz- és központifűtésrendszer-szerelőként végzett nálunk – tette hozzá.


Bimbóné Piti Éva, a csongrádi Sághy Mihály Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium intézményvezetője is ezt támasztotta alá lapunknak.


– Azért is célszerű szakgimnáziumot vagy szakképző is­kolát választani az általános iskola után, mert ha valaki nem érez affinitást a főiskolai vagy egyetemi továbbtanulás iránt, akkor rögtön a szakma megszerzése után el tud helyezkedni a munkaerőpiacon. Ugyanakkor a felsőoktatásba vezető út sem zá­­rul le előttük, mert érettségit is tudnak szerezni nálunk, a technikusi végzettség pedig plusz kreditpontokat is érhet bi­­zonyos szakokon – tájékoztatott. Hozzátette, minden képzésük hiányszakmának minősül, a Sághy „védjegye" a faipar, az asztalosképzésük a legnépszerűbb, de feljövőben van a hűtő- és légtechnika-szerelő képzés is, a vendéglátó szakirány pedig mindig vonzó volt. Szeretnék, ha a gépészet és az építészet jobban előtérbe kerülne, ez inkább a felnőttképzésben részt vevők körében népszerű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!