Szeged és környéke

2017.07.25. 15:42

Keresztény társai segítik a 69 éves, kilakoltatott Emőkét, egy hónapja van kipakolni

Egy Szeged külterületén lévő faházban húzza meg magát az a 69 éves szegedi asszony, akit macskáival együtt a múlt héten lakoltattak ki Felső Tisza-parti IKV-s lakásából. Másfél millió forintos tartozást halmozott fel.

A. T. J.

A férfiak a szekrényt próbálták a liftbe tenni, az asszonyok pedig a konyhát takarították és pakoltak hétfő délelőtt Matuszka Emőke egykori bérlakásában, az egyik Felső Tisza-parti panelház harmadik emeletén. Mint megírtuk, a 69 éves asszonyt múlt hét kedden lakoltatta ki az IKV Zrt. a bérlakásból, ahol 13 macskával élt együtt, és másfél millió forintos tartozást halmozott fel. Egy szellőzőbe szorult állat, Dönci miatt egész nap tartott a kilakoltatás (2017. július 19.: Macskáival együtt lakoltatták ki Emőkét).


Emőkének egy hónapja van, hogy kipakolja a lakást. Az IKV illetékese mindennap kinyitja neki az ajtót, majd a munka végeztével hivatalosan lezárja. Hétfőn a legszükségesebb dolgokat próbálták zsákokba pakolva elszállítani, de Emőke könnyeivel küszködve azt mondta, nehezen válik meg bármitől.


– 31 évet számolok föl egy hónap alatt. Három kukát már telepakoltam. A szalvétagyűjteményemet nem akarom a szemétben látni. Minden a szívemhez nőtt, legszívesebben mindent magammal vinnék. Megszámoltam, 1042 darabos DVD-gyűjteményem van. Ha rossz a műsor, szívesebben nézek valami klasszikust. Apróságokra van szükségem, amik otthonossá teszik az új helyet. A függönyt én horgoltam, de kell még váza és gyertyatartó is – pakolászott Emőke.

 

Az asszony azt mondta, keresztény társai segítik, ők támogatják mindenben. Kórustársai, keresztény beállítottságú emberek ajánlották fel neki, hogy segítenek a költözésben. Arcukat és nevüket azonban nem vállalták, nem kívántak szerepelni írásunkban. A bútorait és más használati tárgyait egy raktárban helyezi el, amit barátai fizetnek.


A Szeged külterületén lévő faházat, ahol néhány hónapig meghúzhatja magát, szintén egy ismerőse ajánlotta fel neki. – Egy picike nappali, teakonyha, tusoló, ennyi. A villanyt és a vizet fizetem, de sajnos ez csak ideiglenes megoldás, szeretnék saját lakásba költözni – mondta. A macskái is nagyon hiányoznak neki.

– Pusztulok el nélkülük. Ha lenne saját tulajdonom, csak az öreg cicákat venném vissza magamhoz, hogy mellettem haljanak meg – tette hozzá.


Emőke elmesélte, nem minden szomszéd panaszkodott rá. – A kilincsemre akasztották az ételmaradékot a macskáknak. Voltak segítőkész szomszédaim is. Sok szeretetet kaptam, tündérek voltak – mondta.


Csányi Ildikó, a Szegedi Szimfonikus Zenekar gordonkaművésze is Emőke segítségére sietett. Ildikó elmondta, több mint húsz éve ismerik egymást, együtt végeztek teológia szakon. A zeneművész szerint a rászorulóknak segítő kezet kell nyújtani.

 

Olvasóink reakciói


Tréfás Emese: – Kíváncsi vagyok az idős hölgy további sorsának alakulására. Ha az átmenetileg befogadó ismerősei már nem fogadják tovább, csak az utca vagy az idősotthon közül választhat. Remélem, ez utóbbi mellett fog dönteni. Cicákat pedig még az utcán is etethet, dédelgethet.

Márkus Zsuzsanna: – Én csak azt nem értem, hogy 2011 óta miért hagyta az IKV, hogy eddig nőjön a tartozása, de azt sem értem, hogy a hölgy miért nem kért segítséget.

Sinkovicz Gabriella: – Már bocs, de sokan írták, hogy szégyen, hogy ezt egy idős asszonnyal megteszik. Ez akár egy fiatal családdal is megtörténhet. A nem fizetés nem korhoz kötött! Botkának mi köze ehhez? Nevetséges! Orbán talán minden rászorulónak ingyen lakást ad?

Borbély József: – Mindenkinek a maga fájdalma a legnagyobb! És addig könnyű ítélkezni, amíg nem velünk történnek az események! Bizony sok ember akkor döbbenne rá, ha maga is ebbe a helyzetbe kerülne. Én 12 évig laktam a hölgy szomszédságában lévő házban, egy rendkívül jóindulatú, állatszerető nyugdíjas hölgyről van szó, aki minden egyes macskát az utcáról fogadott be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!