Szeged és környéke

2013.01.22. 20:40

Keretszám helyett elérhetetlen ponthatár

A megkérdezett három szegedi dékán közül kettő is cselnek tartja az előzetes döntést, szerintük az extrém magas pontok a keretszámokat helyettesítik.

Munkatársunktól

16 népszerű egyetemi, főiskolai szaknál állapított meg előzetes, minimális ponthatárt a kormány, miután [namelink name="Balog Zoltán"] humánminiszter hétfőn tárgyalt a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferenciájával (HÖOK). A 16 szakból Szegeden nyolcat indítanak, szinte mindenhol elérhetetlennek tűnnek a ponthatárok, legalábbis ha a tavalyi statisztikából és a dékánok, tanszékvezetők véleményéből indulunk ki. Igaz, hogy Balog Zoltán hangsúlyozta, ezek csak előzetes tervek.

A nyolc közül egyik a jogász szak, ahol 465 pontban állapították meg a legalacsonyabb ponthatárt. – Nálunk 2012-ben egyetlen egy diák sem érte el ezt, a legtöbb pontot szerző jogászhallgatónk 462-t hozott magával – mondta Szabó Imre dékán. A karhoz tartozó munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon tavaly 336 pont volt az állami helyre való bekerüléshez szükséges minimum – idén 425 pontban állapították meg az alsó limitet. Nemzetközi tanulmányokon előző tanévben 431 ponttal vettek fel valakit állami képzésre, idén itt is 465 lehet a minimum. [namelink name="Szabó Imre"] szerint a ponthatárok meghúzásánál egyszerűen megnézték, tavaly hány pontot értek el a felvett tanulók.

Kíváncsi a további részletekre? Írásunkat keresse a szerdai Délmagyarországban/Délvilágban!

Délmagyarország / Délvilág hírek Fizessen elő a napilapra!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!